Pápa

2016.02.06. 20:58

Hurka, kolbász, pecsenye - Disznótoros lakoma a piactéren

Pápa - Nem véletlenül mondják, hogy a Kárpát-medence a Föld szívcsakrája: utolérhetetlen ízű termékeket képes adni számunkra az itteni föld és napfény – így fogalmazott a pápai piactéren tartott böllérverseny értékelése során Punk Ferenc, a zsűri elnöke.

Polgár Tibor

Szavai hűen tükrözték a III. Pápai Böjtelő alkalmával a közönségnek kínált ínycsiklandó falatokat, melyekkel a gasztronómiai rendezvényen részt vevő hat húsipari vállalkozás csapatai örvendeztették meg a disznótoros lakomára érkező tömegeket.

A bölléreknek szóló megmérettetés versenyfeladataiként hazánk meghatározó húsfeldolgozó cégeinek képviselői a kapott félsertésekből dolgozva hurkát, kolbászt és pecsenyét készítettek, ezenkívül pedig számos speciális, illetve hagyományos disznótoros étellel is meglepték a konyhaművészet ínyenceit. Az ételkülönlegességek közé tartozott többek között a Pápai Hús-csoport által készített csülkös-babos káposzta, ami villámgyorsan elfogyott, és sokan érdeklődtek a receptje iránt – tudtuk meg Kanozsai Józseftől, a helyi húsgyár csapatának vezetőjétől. Mint mondta: a hangulat, a látogatottság és a színvonal tekintetében is kiválóan sikerült a harmadszorra megrendezett Pápai Böjtelő. Pontosan ugyanezen a véleményen volt Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketingmenedzsere, aki az élénk forgalmat, illetve a remek szervezést külön kiemelte.

A piactéren elkészített finomságokat a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség három tagja, Gyukli Gyula, Punk Ferenc és Végh Endre bírálta el.

– A magyar húsipar színe-java képviseltette magát a böllérversenyen, amely nagyon magas színvonalú volt. Látszott, hogy a résztvevők szeretettel készítették el az első osztályú ételeket – hangsúlyozta a zsűri elnöke. Punk Ferenc hozzátette, a bírálat szempontjai között a termékek fűszerezése volt legfontosabb, emellett vizsgálták például a szín és az íz harmóniáját is. Végül a legjobb kolbászért járó díjat a Darnó Hús csapata vehette át, a legfinomabb véres hurkát a Pápai Hús-csoport készítette, míg a legjobb májas hurka a Pick Szeged nevéhez fűződött. A rendezvény megszervezésben a helyi önkormányzatot segítő pápai Böllér Kft.-é lett a legjobb pecsenyéért járó elismerés, a főtt készítmények kategóriájában pedig a Kométa 99 Zrt. diadalmaskodott. A szakmai zsűri döntése alapján a legeredményesebb csapatnak járó fődíjat idén a Gyulahús vihette haza.

A III. Pápai Böjtelőn a legeredményesebb csapatnak járó fődíjat a Gyulahús vihette haza (Fotó: Polgár Tibor)

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere zárszavában kifejtette: ez a verseny alkalmas volt arra is, hogy a résztvevők jelenlétükkel kifejezzék szolidaritásukat a nehéz a helyzetbe került pápai húsgyárral. – Ennek a gyárnak a jövője az egész iparágat befolyásolja. Nem hiszem, hogy Magyarországon van olyan, a húsiparban dolgozó kolléga, aki számára közömbös, hogy Pápán lesz-e hústermelés a jövőben. Mi bízunk benne, hogy lesz. Miképpen abban is, hogy negyedszerre is megtartjuk majd a Pápai Böjtelőt – jegyezte meg a városvezető.

A III. Pápai Böjtelő kulturális műsorral is kiegészült: a jó ebédhez elsőként Greznár Zoltán és zenekara, majd a Kemenesmagasi Citerazenekar jóvoltából szólt a nóta. A Vadvirág Néptáncegyüttes és a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Művészeti Iskolája folklórműsort adott elő, emellett pedig a Magyargencsi Dalkör, valamint a Pápai Musical Stúdió is szórakoztatta az egybegyűlteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!