Pápa

2016.04.26. 11:58

Életmentő tippek motorosoknak

Pápa - A közelmúltban két súlyos sérüléssel járó motorosbaleset történt a pápai járásban – tájékoztatott Varga Balázs rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

Polgár Bettina

– Az egyik esetben egy nagymotoros, a másikban pedig egy segédmotoros szenvedett balesetet. Előbbi a sebesség helytelen megválasztása miatt tért le az útról, utóbbi pedig ittasan közlekedve bukott – árulta el Varga Balázs. Mint mondta, ebből a két példából tisztán látszik, a motorosbalesetek esetében a sérülés foka általában súlyosabb, mint ha a baleset ugyanolyan körülmények között személygépkocsival történne.

Fotó: Polgár Tibor

Az autóban ülve a karosszéria nagymértékben védi az utasokat, azonban a motorosok is sokat tehetnek annak érdekében, hogy csökkentsék az esetleges sérülések fokát.

– Nagy jelentőséggel bír a megfelelő védőruházat. A bukósisak legyen könnyű, de ellenálló a komoly ütésekkel szemben. Fontos, hogy ne lötyögjön a fejen, hiszen ilyenkor könnyen leeshet egy borulás következtében. Az a jó, ha egy kicsit szorul, de még nem kellemetlen a viselete. Abban az esetben pedig, ha a bukósisak megsérülne, célszerű megvizsgáltatni és szükség esetén cserélni, mivel deformálódott héjszerkezettel már nem nyújt tökéletes védelmet. A dzseki anyagát tekintve lehetőleg vastag bőrből készüljön, és tartalmazzon protektort a könyék- és vállrészen, hiszen jellemző sérülésnek számít a kéz- és kulcscsonttörés. Ha lehet, válasszunk egy harsányabb színű darabot, amit messziről is észre lehet venni, hiszen amikor nagy meleg van és forr a levegő az úttest felett, akkor egy fekete dzsekis alakot sokkal nehezebb észrevenni a visszapillantó tükörben. A motorosoknak saját védelmük érdekében szükségük van még egy, lehetőleg vastag bőrből készült nadrágra, mely a kritikus helyeken – mint a térdek – protektorral van ellátva. Fontos még a bokánál és a sípcsontnál megerősített csizma, a protektorelemekkel ellátott kesztyű, valamint a gerincvédő is – emelte ki a közlekedésrendészeti osztály vezetője.

A rendőr alezredes elmondta, a tapasztalatok szerint azok, akik hosszabb túrára indulnak, rendszerint viselik ezeket a védőfelszereléseket, a városi motorosok azonban a kötelező bukósisak használata mellett nem minden esetben fordítanak figyelmet az erősen ajánlott és a sérülések fokát nagyban befolyásolható ruházatra. – A nyári meleg jellemzője, hogy a motorosok könnyítenek a ruházatukon. Azt javaslom, inkább álljanak meg gyakrabban, frissüljenek fel, utána azonban vegyék vissza a védőruházatot és úgy folytassák az utat, hiszen soha nem tudhatják, mikor menti meg az életüket ez a felszerelés – hangsúlyozta a Naplónak nyilatkozva Varga Balázs.

– Amikor motorra ülünk, végig kell gondolnunk: egy motor fékútja lényegesen hosszabb, mint egy személygépkocsié. Amíg ilyen változékony az időjárás, jó, ha szem előtt tartják a motorosok, hogy az út és a kerék kapcsolata nem olyan, mint a nyári melegben. Érdemes ilyenkor egy-egy próbautat tenni, mely alkalmával tesztelhetik, hogyan viselkedik a motor – ajánlotta a rendőr alezredes. Hozzátette, a jelenlegi időjárási körülmények között még számítani kell arra, hogy az erdősávokban a reggeli órákban harmatos az út, ami növeli a csúszásveszélyt.

– A motorosoknak figyelniük kell az autósokra és a közlekedés már résztvevőire is. Ha a motoros nagy sebességgel érkezik, elképzelhető, hogy az autós esetleg észre sem veszi, úgy húz el mellette. Előzési és kikerülési manővernél ezért a személygépkocsi-vezetőknek is különösen fontos ellenőrizniük a visszapillantó tükörben, hogy megkezdte-e már valaki az előzésüket, vagy közeledik-e feléjük valaki nagy sebességgel – tanácsolta Varga Balázs. Megjegyezte, abban az esetben, ha többen motoroznak együtt, akkor a motorosoknak a jobbra tartási kötelezettséget figyelembe véve egymáshoz képest cikcakkban, körülbelül fél méterrel eltolva célszerű haladniuk, hogy minden résztvevő megfelelően beláthassa az előtte lévő útszakaszt.

A közlekedésrendészeti osztály vezetője rámutatott, a motorosok mozgékonyságukból adódóan szívesebben előznek olyan helyeken is, ahol ez nem feltétlenül biztonságos. – A baleseti okokat tekintve élen jár a sebesség helytelen megválasztása – nyomatékosította a Pápai Rendőrkapitányság munkatársa. – A területünkön közkedveltnek számít a Veszprém–Pápa– Győr útvonal. Mind a túramotorosok, mind pedig a gyorsasági motorosok szeretik a bakonyi tájat, a kanyargós utakat, amik kihívást jelentenek számukra. A jó idő beköszöntével ezért nagy hangsúlyt fektetünk a motoros közlekedés ellenőrzésére, melyhez a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság motoros rendőrei nyújtanak segítséget – zárta Varga Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!