Pápa

2017.05.26. 19:10

Életben maradni az akadálypályán

PÁPA Két év kihagyás után idén júniusban ismét katonai túlélő futóversenyt rendeznek az MH Pápa Bázisrepülőtéren. A korábban kizárólag a honvédelmi és rendvédelmi szervek állományai számára kiírt sporteseményre most először civilek is jelentkezhetnek.

Polgár Tibor

Hazánkban először 2011-ben, a pápai katonai bázison tartottak ilyen túlélőfutást, a szervezők a holland és a belga fegyveres erőknél szerzett tapasztalatok mentén honosították meg Magyarországon ezt az extrém sport területét is érintő bajnokságot. Az összesen 33 akadályból álló pálya nehéz, de nem teljesíthetetlen - hangsúlyozta Bíró András őrnagy, a túlélő futóverseny főszervezője. Mint mondta, a civil szférából is tapasztalható jelentős érdeklődés miatt úgy döntöttek, idén nemcsak a katonák és a rendvédelmi dolgozók számára hirdetik meg a megmérettetést.

Az akadálypálya sikeres teljesítéséhez jó technika is szükségeltetik Fotó: Polgár Tibor

Bíró Andrástól megtudtuk, a katonai túlélő futóverseny (Military Survival Run) 12 kilométeres távját szintidőre kell teljesíteni. A nehézséget nem a futás, hanem a különböző akadályok jelentik, amik a versenyzők erejét, technikáját, kitartását és mentális felkészültségét egyaránt próbára teszik. A végső sorrend a hibátlanul teljesített feladatok és az időeredmények alapján alakul majd ki.

Az idei évben két napon rendezik meg a Military Survival Runt: június 21-én a katonák és a rendvédelmi állományba tartozók, míg június 24-én a civilek tehetik próbára magukat - utóbbiakra kissé könnyített feladatok várnak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!