Pápa

2015.05.20. 10:04

Díjakkal jutalmazott Petőfi-színdarab

Ezüstminősítésben, valamint különdíjban részesült a Szó és Kép Színpad Petőfi Sándor: Ki vagyok én? című előadása a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület által szervezett amatőr színjátszó csoportok találkozóján.

Polgár Tibor

A Flesch Károly Kulturális Központban lebonyolított rangos megmérettetésen 19 csoport vett részt. A rendezvény a színtársulatok bemutatkozási lehetősége mellett leginkább a tapasztalatszerzést, a tapasztalatcserét szolgálta. Az előadásokat háromtagú minősítő zsűri értékelte különböző szempontok szerint. A Csukárdi Sándor által vezetett pápai színjátszó csoport Petőfi-szerzeményeken alapuló színdarabja ezüstminősítést kapott. – Emellett a zsűri egy különdíjjal, az úgynevezett művészeti szintézis díjával is jutalmazott minket. Ez azért érdemeltük ki, mert sikeresen fűztük össze a darabban a különböző művészeti ágakat, vagyis a verset, a táncot és a színházat. Dicséretet kaptunk a táncos jelenetekért, a szép jelmezekét, az előadás igényes felépítéséért – nyilatkozta Csukárdi Sándor.

Fotó: Polgár Tibor

A Petőfi Sándor: Ki vagyok én? című színpadi játékban egy konkrét időszakot dolgoztak fel, mégpedig a legendás poéta 1843 és 1844 környéki életét, amikor már elismert költőként tartották számon, viszont a háttérben családi problémák nehezítették a helyzetét. Az életrajzi elemekkel is megerősített előadás népszerű, illetve kevésbé ismert Petőfi-versek egész sorát vonultatja fel, miközben némelyiket egészen ötletes módon kiemeli a saját kontextusából, ezáltal más értelmezést biztosítva számára. A kreatív színpadi megoldásokkal felvértezett bő háromnegyedórás játékidő során az erőteljes mondanivalót és a szomorúbb pillanatokat remekül ellensúlyozzák a tréfás komédiázások, a borozói vidám jelenetek, valamint a feszes cselekménybe jó érzékkel beleillesztett táncos betétek. Egy báb formájában Csokonai Vitéz Mihály is feltűnik a színen, ami tovább fokozza az amúgy is felettébb sokszínű képet.

Az előadást Csukárdi Sándor rendezte, akit egyúttal a címszerepben is láthatunk. További szereplők: Balogh Adrienn, Rózsás Hajnalka, Vida Anna, Hujber András és Nagy Szabolcs. Csokonai Vitéz Mihály bábját Sarkadi Nagy László készítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!