Pápa

2016.08.16. 17:42

Augusztus huszadikára készülünk

A szocializmusban augusztus 20. az új kenyér ünnepe, az állami megemlékezés ideje, munkaszüneti nap volt, de nem domborodott ki az, ami lényege ennek az évfordulónak - a rendszer ideológiája miatt.

Amikor az ország nehéz gazdasági helyzetben volt, a tűzijátékot akkor is megrendezték.Ekkor emlékezünk az államalapító Szent Istvánra, a kereszténység meghonosítójára, a hit, az igazság és az élet nagyszerű személyiségére. Fölismerte, hogy Magyarországnak csak egyetlen esélye lehet: a keresztény állam megvalósítása, a pogánysággal való leszámolás! Ennek az ünnepnek a fénypontja a Szent Jobb-körmenet, a katolikusok szokássá vált visszaemlékezése.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi és budapesti érsek celebrálja ekkor a szentmisét. Felkészült, nyugodt, kiegyensúlyozott ember, aki mindig tud újat mondani, kiváló szónok. A helyszín pedig önmagáért beszél: a gyönyörű, az építészeti szempontból is kiemelkedő Szent István-bazilika. Innen indul a Szent Jobb-körmenet, amikor István királyunk csodálatos módon mumifikálódott, ereklyetartóba tett jobb kezét viszik előre meghatározott útvonalon a templomból indulva. Közben katolikus énekek hangzanak fel a messzi földről erre az ünnepre idezarándokoló magyarok és a helybeliek ajkáról.

Jönnek Erdélyből, Szlovákiából, a Vajdaságból, Kárpát-Ukrajnából erre az alkalomra. Csodálatos ünneppé nőtte ki magát augusztus 20. Nemcsak Magyarországon, hanem a határon túli magyarlakta településeken is felhangzik a Himnusz és a Szózat ezen a szép napon. Együtt érez tizenötmillió magyar ember. Szükség van ezekre a jeles napokra, mert nélkülük szegényebb lenne az életünk!Aztán az esti tűzijáték évről évre sok turistát csalogat a fővárosba. A Duna két partjáról jól látható, színpompás esemény látványos és szép záróakkordja állami ünnepünknek.

Csapó Attila, Pápa

Címkék#ünnep

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!