Pápa

2017.06.22. 18:56

A magyar egészségügyről

PÁPA A helyiek büszkék lehetnek a pápai kórházra, a benne dolgozókra, az intézményt működtetőkre - jelentette ki László Imre, a fővárosi Honvédkórház és Szent Imre Kórház egykori főigazgatója, aki az újjászerveződött Petőfi Asztaltársaság első vendége volt.

Polgár Tibor

A korábban rendszeres összejöveteleket tartó, de hosszú ideje nem aktív asztaltársaság a helyi MSZP és Demokratikus Koalíció közös egylete.

A szocialisták képviseletében Grőber Attila, míg a DK kötelékében Tulok András beszélgetett László Imrével a magyar egészségügy helyzetéről a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének emeleti előadótermében. A Petőfi Asztaltársaság vendége jó véleménnyel volt a pápai Gróf Esterházy Kórházról. Mint mondta, a Vörös Ibolya főigazgatóval folytatott beszélgetésből azt szűrte le, hogy az intézményben elkötelezettek a betegellátás mellett, és tudatos, átgondolt kórházfejlesztés folyik Pápán.

Ezzel szemben László Imre általánosságban a magyar egészségügyet már súlyos kritikákkal illette. A legnagyobb problémának az orvoshiányt, az egészségügyi szakemberek elvándorlását, a hosszas várólistákat tartja. Meglátása szerint az orvoshiány okai elsősorban nem az anyagiakban, hanem a területen tapasztalható jogi bizonytalanságban, az infrastrukturális hiányosságokban és a magyar egészségügy feudális jellegű felépítésében keresendőek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!