Pápa

2015.07.09. 18:38

A főszerkesztő válaszol - Kitartás, szakmaiság és a célközönség ismerete a siker kulcsa

Pápa – Soha nem volt határozott célja, hogy az ország egyik vezető női magazinjának a főszerkesztője legyen, csupán olyan munkát szeretett volna, amit mindennap szívesen végez.

Polgár Bettina

Tizenkét évesen kezdett el dolgozni a helyi városi tévénél, majd később megfordult például országos kereskedelmi televíziónál is. Immár hat éve tölti be a Cosmopolitan magazin főszerkesztői posztját a pápai származású Sabján Johanna, akivel szakmai pályájáról, életútjáról beszélgettünk. Mint mondta, mindig szívesen látogat vissza Pápára, itt kötötte legfontosabb barátságait, itt érzi magát igazán otthon.

-A munkádban elengedhetetlen a kreativitás és a lelkesedés. Mikor jött a média világa iránti szerelem?

-Tizenkét éves voltam, amikor elkezdtem Pápán a városi tévénél dolgozni - nyilatkozta a Naplónak Sabján Johanna. - Ott szerettem meg ezt a típusú munkát és határoztam el, ha elvégzem az egyetemet, akkor mindenképpen hasonló dologgal szeretnék majd foglalkozni. Később aztán rájöttem arra, hogy a print, azaz a nyomtatott sajtó az, ami még inkább közel áll hozzám.

-Pályakezdőként adódott olyan utólag már viccesnek tűnő szituáció, amit csak megfelelő talpraesettséggel tudtál megoldani?

-Nem csak pályakezdőként, hanem a mai napig rengeteg ilyen szituáció adódik, gyakran kerül az ember kihívásokkal teli helyzetekbe. Amikor felkerültem Budapestre, az egyik kereskedelmi csatornánál kezdtem el gyakornokként dolgozni. Eleinte az volt az egyik feladatom, hogy a reggelente munkába igyekvő embereket kellett megkérdeznem arról, szerintük mi lesz a Vad angyal című sorozat következő részében. Ez minden alkalommal vicces szituáció volt, de annyira szerettem volna ezt a munkát, hogy szerencsére sikerült megoldanom. Nekem ugyanis nem az volt a célom, hogy mindenképpen főszerkesztő legyek. Mindig azt szerettem volna, hogy olyan munkáim legyenek, amiknél nem is veszem észre, hogy dolgozom, mert szívesen csinálom.

-Milyen készségekre, képességekre volt szükséged, hogy megszerezd a Cosmopolitan magazin főszerkesztői állását?

-A Cosmóhoz négy hónapon keresztül felvételiztem. Kitartásra mindenképpen szükség volt, valamint szakmaiságra, hogy lássák, el tudom majd végezni ezt a feladatot. Elengedhetetlen volt a vezetői tapasztalat is, hiszen nagy stábbal dolgozunk együtt. Emellett pedig éreznem kellett, mit szeretne az a célcsoport, amelynek a Cosmopolitan szól.

-Az amerikai filmek, például Az ördög Pradát visel nagyon színes képet fest a női magazinok szerkesztőségének életéről. Nálatok milyenek a munkanapok?

-Ami a legnagyobb különbség, hogy nekünk nincs akkora gardróbunk, mint Az ördög Pradát visel című filmben - jegyezte meg nevetve. - A szerkesztőségben készülnek az anyagok, ide érkeznek be a szöveges dokumentumok, itt tördelik az oldalakat, emellett heti értekezleteink is vannak. Amiben élünk, az a klasszikus irodai élet.

-A munkád révén sok ismert személyiséggel nyílt lehetőséged találkozni, megismerkedni. Ki volt a legemlékezetesebb számodra?

-Tavaly decemberben ellátogathattam egy fehérnemű-bemutatóra Londonba. Ez hatalmas élménnyel szolgált, hiszen egy ilyen rendezvényen a világ legszebb és legsikeresebb modelljei vesznek részt. Fantasztikus volt bemenni a backstage-be és interjút készíteni a lányokkal. Mindenki ott volt: többek között Adriana Lima, Karlie Kloss és persze Mihalik Enikő is, akivel szuper volt ezt a napot eltölteni.

-Találkozhattál Helen Gurley Brownnal, az amerikai kiadás legendás főszerkesztőjével is. Milyen volt vele beszélgetni?

-Helen Gurley Brown volt a Cosmo szülőanyja, Amerikából ő indította el a magazint abban a formában, ahogy most megjelenik. A Cosmopolitan ugyanis egy családi lap volt, teljesen más típusú témákkal. Helen azonban úttörőként mert beszélni a fiatal nők szexualitásáról, vágyairól, karrierjéről egy olyan időszakban, amikor ez még nem volt annyira elfogadott. Nagyon örültem, hogy találkozhattam vele, mert egy fantasztikusan közvetlen és hihetetlenül jó humorú hölgyet ismerhettem meg benne.

-Milyen formában szakítasz időt a kikapcsolódásra? Mik a terveid a nyárra?

-Jelenleg éppen egy lakásfelújítás közepén vagyunk, ez eléggé leköti a szabadidőmet. Egyébként heti háromszor járok munka előtt edzőterembe. Azért a kikapcsolódásra is szakítok majd időt a nyáron, többek között megyünk a Szigetre és a Balaton Soundra.

-Biztosan többször visszalátogatsz Pápára is. Mit adott ez a város neked?

-Én ott nőttem fel, ott jártam suliba, ott kötöttem a legfontosabb barátságaimat. Mindig szívesen látogatok vissza, hiszen én Pápán vagyok igazán otthon.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!