Meghatározó tanáregyéniség volt

A tanár úr nyolcvanadik születésnapját együtt ünnepelték volt kollégái, diákjai és tisztelői a Mező konferenciatermében. Bár a volt osztályfőnök, pedagógus egészségi állapota sokáig kétségessé tette, hogy részt vesz-e az ünnepen, végül a szeretet és ragaszkodás együttes hatalma, és tanár úr akaratereje diadalmaskodott. Az ünnepi aktust a Pápai Észkerék Egyesület, és annak vezetője, a volt tanítvány, Spissich László matematikus szervezte.

Bujáky Miklós 1934. április 5-én született Pápán. 1953-ban érettségizett a Pápai Református Gimnáziumban, matematika-fizika szakos tanári diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg 1957-ben. Előbb gyárban dolgozott, majd „népgazdasági érdekből” általános iskolába helyezték. 1988-ig, harminc éven át a Türr gimnázium tanáraként alkalmazták, majd hozzálátott élete nagy álma, a református gimnázium újbóli elindításához. A patinás intézménynek elsőként a működési feltételeit teremtette meg: összeállította a tanári kart, korszerűsítette az épületet, diákotthonokat és tanári lakásokat épített. Épített, mégpedig a szó legszorosabb értelmében, hiszen, mint volt kollégái az ünnepségen elmondták: hivatalos személyek sokszor találták a létra tetején, vagy falazás közben, malteros kanállal a kezében.

Bujáky Miklós tanár úr több tudóst is útjára indított (Fotó: Nagy Imre)

Az újjáalapítást követően az intézmény igazgatójaként, majd 1997-től nyugdíjazásáig gazdasági vezetőjeként dolgozott. Iskolaépítő munkásságáért, kimagasló pedagógusi tevékenységéért 1998-ban magas állami kitüntetésben részesült: megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. A volt tanítványok zsúfolásig töltötték a termet, szeretettel üdvözölték osztályfőnöküket, tanárukat és egymást is, hiszen ilyen összetett türrös korosztály ritkán talál alkalmat a találkozásra. A gimnázium szellemisége – amelyhez Bujáky tanár úr is elvitathatatlanul hozzájárult – a magyar közélet számos területén megmutatkozik: a volt pápai gimnazisták szinte minden területen megtalálhatók.

Az ünnepségen elsőként természetesen a tanár úr által elindított tudósoké volt a főszerep. Jákli Imre vegyész-informatikus, Hujter Mihály matematikus, Veress Gábor kardiológus, Hoffmann Gyula biológus és Kunszt Zoltán fizikus, Svájc szövetségi egyetemének professzora tartott szakterületéről egy-egy előadást. Utóbbi arról is beszélt, hogy az annak idején Bujáky tanár úrtól kapott szabadság és ösztönzés tette számára lehetővé, hogy a megszerezett tudással külföldön is megállja a helyét.

Mint mondta, egykori tanárát jelleme, erkölcsi tartása, példamutató magatartása is rendkívül magasra helyezi. Blazovicsné Varga Mariann tanárnő, akinek a tanár úr 1973 és 1977 közt volt osztályfőnöke, életpályája szempontjából szintén meghatározónak értékelte a nagy formátumú tanáregyéniséget, aki emberségre, a munka megbecsülésére, szeretetre nevelte tanítványait. A nyolcvan éves pedagógust köszöntötte többek közt dr. Medgyasszay László a türrös öregdiákok nevében, majd a volt refis kollégák képviseletében Mayerné Pátkai Tünde is. A református gimnázium tanárnője tanítványként és kollégaként is megélhette a közös éveket. – Örülök, hogy részt vehettem abban a heroikus küzdelemben, ami az ő irányításával a Pápai Református Gimnázium újraindításakor kezdődött el. Tanárkollégaként, igazgatómként nagy mesteremnek tartom Bujáky Miklóst, ugyanis példaként szolgált számunkra azzal, hogy megmutatta, hogyan kell tanítani és iskolát vezetni – fogalmazott a tanárnő.

Bujáky Miklós édesapja mezőlaki református lelkész, édesanyja tanítónő volt. Gyermekéveit a községben töltötte, egy baleset következtében csonkolni kellett az egyik lábát. Ezután édesanyja még a széltől is igyekezett megóvni, apja viszont tudta, hogy a gyermek semmivé válik, ha nem neveli bele a keménységet. Ez a fajta konok kitartás jellemezte aztán egész életét. Lelkész fiaként kalandos módon került az egyetemre, ahol a tanulás mellett dolgozott: sódert rakodott a dunai uszályokról, így tartotta el magát. – Az egyetem számomra nem volt sétagalopp, nem volt ösztöndíjam, meg kellett élnem – fogalmazott a tanár úr egy 2011-ben vele készült interjúban. – Visszatekintve azt mondom, a tanári pálya volt az, ami miatt érdemes volt élni. Voltak nehéz időszakok. Ha azonban meggyőződésem, hogy igazat beszélek, ha a tanítást szeretem és a diákot legalább annyira elfogadom, mint a saját gyermekemet, és az életre akarom nevelni, akkor nincs az az erő, ami befolyásolhatna ebben. Csak a tanítvány és a tantárgy szeretete. A képességet a Jóisten adja. A többi a pedagógus és a diák közös munkáján múlik. Azt igyekeztem megmutatni magamból, hogy érdemes becsületesnek lenni – mondta Bujáky Miklós. A születésnapi összejövetel zárásaként a tanítványok ajándékokkal halmozták el egykori tanárukat, aki meghatódottan köszönte meg az ismét kifejezésre juttatott szeretetet és tiszteletet. Az állófogadást követően még lehetőség nyílt a baráti beszélgetésre, a közös emlékek felidézésére is.