Paloznak

2016.02.02. 12:50

Gyerekparadicsom Paloznakon

Csopak és Paloznak közt félúton egy barátságos, Balaton-felvidéki stílusban épült ház emelkedik ki a vörösen porzó szőlőrengetegből, a csinos présházak, elegáns borászatok sorából. Barna léckerítésén nagy, színes betűk hirdetik szerényen e ház rendeltetését: „Meseközpont”.

Tóth B. Zsuzsa

Beljebb lépve Molnár Edit, a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekre koncentráló alapítvány egyik munkatársa és rögtönzött idegenvezetőm egy különleges gyermekbirodalomba enged bepillantást nyernem.

Rövid, szőlősorokkal, néhány gyümölcsfával szegélyezett kaptatón jutunk fel a páratlanul felújított fogadóépülethez, ahová elsősorban az önkéntes segítők rendezkedtek be. A 2010 óta működő, számtalan gyermektábort szervező alapítvány munkatársai a paloznaki táboroztatás mellett rendszeresen mesélnek gyermekotthonokban, sőt, nevelőszülőknél is, mondja vezetőm nagy lelkesedéssel.

A tetőtérben a fiatal fagerendák kellemes fenyőillatot kölcsönöznek az itt kialakított tágas közösségi térnek. A Balaton felől éppen beköszönő napfényben hamar feltűnik a terek, bútorok egyszerű, ám magas minőségi kialakítása, ami híven tükrözi az alapítók (Wirtz Ágnes és Albrecht, valamint dr. Walter Katalin és férje, dr. Walter Cornelius) elképzeléseit, tudtam meg Bajzáth Máriától, aki – meseírói-mesepedagógusi mivolta mellett – az alapítvány szakmai vezetője is.

Utunkat a hátsó házban folytatjuk, ahol a kreatív művészeti foglalkozások és az esti nagy mesélések zajlanak. A mese önmagában is „lelki támogatást, megerősítést, bátorítást és életviteli segítséget nyújt a gyermekotthonban, illetve nevelőszülőknél élő gyermekeknek”. Utat mutat: Valójában ők is mesehősöknek születtek, akiknek le kell küzdeniük azt a bizonyos gonosz sárkányt – csakúgy, mint a mesékben. „A mese a lélek mély rétegeiben hagy nyomot, ősi, szimbolikus-mágikus nyelven üzen felnőttnek és gyereknek, példaértékű életmintákat közvetít, reményt ad” – fejti ki a szakmai vezető. „A mese a valóság megismerésének egyik eszköze, problémamegoldási módokat és kódokat tartalmaz. Ha nincs tapasztalatod barátságról, családról, igaz emberi jóságról, a történeteken keresztül megszerezheted.”

Kifelé menet elgondolkodom Bajzáth Mária szavain, miszerint a mese kapaszkodót ad: „Ha jó vagy, az egész világ a segítségedre siet”. S valóban: itt körültekintve a gyermekek úgy érezhetik, az egész világ velük van, övék a fele királyság.

Varga Kende Lőrinc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!