Otthon

2015.10.12. 11:04

Szebbé teszik környezetüket - Munkájuknak köszönhetően nem csak a lakás belseje, hanem az udvar, kert is kivirul

Tapolca - Az Életlehetőség Szociális Nappali Intézményben dolgozók kreativitását és ügyességét bizonyítja, hogy környezetük szépítésére is gondot fordítanak. Az idei nyáron már az intézmény bejáratát is virágosították.

Tóth B. Zsuzsa

Minderről az intézmény vezetője, Horváthné Somogyi Ildikó tájékoztatta lapunkat. Mint megtudtuk, a nappali intézmény huszonöt fogyatékkal élő fiatal részére nyújt szakszerű nappali ellátást, alkalmat teremt társas kapcsolatok kialakítására, közösségi, szabadidős, kulturális tevékenységre.

A hasznos munka mellett a mozgásra, például a táncterápiára is jut idő. A fiatalok amellett sokat szerepelnek az ország minden területén táncos, zenés, dalos műsorukkal, amelyet Havasi Gábor irányításával állítanak össze. Az intézményben folyó fejlesztő, felkészítő foglalkozásokon kívül szinte mindenki dolgozik és bért is kap munkaviszony keretében. Tehát idejük egy részét munkával töltik, a többit a nappali intézmény foglalkozásain. Napi nyolc-kilenc órán át vannak együtt családias légkörben.

Bozsányiné Vadász Mónika, Tóth Krisztina segítő, Tóth Alex, Hollender Józsefné, Kalmár Ibolya, Horváthné Somogyi Ildikó, Iván Zoltán, Hegedűs Nikoletta, Gauland Mónika, Kenyeres Henriett, Opicz Renáta, Kovács Nóra, Vóznek László, Kocsis András, Lózsi József Zsolt

Szabadidejükben pedig minden évszakban sokat kirándulnak, különféle rendezvényeken vesznek részt együtt.

- Az önérvényesítés fontosságának szem előtt tartásával dolgoznak itt a fiatalok. Munkát kapnak a szövödében, a látássérültek borítékot készítenek, csomagolnak, mások drótmunkát végeznek. A hasznos munkavégzés mellett hobbiból például kertészkednek, zöldséget termesztenek néhányan, mások pedig a ház környékét szépítik. A támogató szolgálat a szállítását is megoldja annak, aki nem tud önállóan közlekedni. A szülő pedig a munkaerőpiacra újra vissza tud menni, a család életvitele megélhetése is könnyebb így.

Iván Zoltán hobbija, munkája a szövés Fotó:Tóth B. Zsuzsa

Az itt dolgozó fiatalok a város rendezvényein gyakran részt vesznek, Tapolca befogadja őket mondja Ildikó. Ami az épületet illeti, bővítésre készülnek, egy további helyiségre nagy szükségük van, hiszen folyamatosan emelkedik az intézményben dolgozó fiatalok száma. Nem csak Tapolcáról, hanem Sümegről és további 33 településről fogadnak sérülteket, köztük néhány autistát.

- Azért is dolgozunk, hogy a mindennapokban ugyanakkora esélyeik legyenek a fogyatékkal élőknek, mint nekünk. Hiszen ugyanúgy tudnak dolgozni, családot alapítani, lakni, csak egy kis segítség kell nekik, ezt pedig tőlünk megkapják.

Szakképzett munkaerővel rendelkezünk mindegyik területen. Szűcs-Simon Anikó terápiás munkatárs, Hegedűs Nikoletta és Tóth Krisztina segítők dolgoznak nálunk.

A fenntartásunkat a normatíva és a térítési díj biztosítja, továbbá folyamatosan pályázunk, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosíthassuk itt a fiataloknak mondta lapunknak az intézményvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!