Otthon

2016.12.12. 13:56

Szabályok az ünnepekre: Az ünnepi asztal terítése

Veszprém – Az egyik lakberendezési galéria és kávéház tulajdonosa, Ábel Enikő szerint az ünnepi teríték akkor szép, ha amellett, hogy nekünk tetsző, illeszkedik a lakás stílusához is.

Tóth B. Zsuzsa

A kések éle befelé, a tányér felé néz. A tányér fölött helyezkedik el a desszert villa és kanál. Az evőeszközök a tányér szélével egy vonalban legyenek. Mindig a legelőször használt evőeszköz kerül kívülre, majd az étkezés során kívülről befelé haladnak azokkal a vendégek.  Ha az oldalsó evőeszközök elfogytak, a felsőket vesszük igénybe. Az ünnepi vacsorához, vagy ebédhez felszolgált kenyér egy külön tányérra kerül az asztalra, majd az úgynevezett couvert tányérból fogyasztja azt a vendég. Erre a tányérra helyezzük a vajkést is – mondta Enikő.

Az evőeszközök után helyezzük el a poharakat. A főfogáshoz elfogyasztandó ital poharát a főfogás kése hegye fölé tegyük, az előételhez felszolgált italok poharát  jobbra. A desszerthez a poharak ettől balra legyenek. Három pár evőeszköznél, négy pohárnál több ne legyen.

Az ünnepi asztal díszítésének szabályait Ábel Enikőtől tudtuk meg

Fotó: Balogh Ákos

– A szalvétát összehajthatjuk érdekes, például fenyő, vagy Mikulás sapka alakúra. Alapvetően a szalvéta a villa alá kerül, baloldalra, de tehetjük gyűrűbe is, amelyből sokféle kapható. Elegáns, ha bársony, vagy szatén szalaggal kötjük át a szalvétát és a tányérba helyezzük, én így szoktam megteríteni az ünnepeken.

A szalvéta anyaga lehet a klasszikus damaszt, de papírból szintén jó minőségű és szép szalvétákat lehet kapni. Mostanában elterjedt a textil hatású, vastag, de puha, finom tapintású papírszalvéta. Annak színe harmonizáljon az asztal színeivel – tudtuk meg Enikőtől, aki javasolja, hogy az asztalra kerüljön gyertya, gyertyatartóba, ám az soha ne legyen  szemmagasságban, mert akkor  zavarhatja a vendégeket a társalgásban. Ugyancsak ékesíthetik az ünnepi asztalt kisebb-nagyobb karácsonyfa díszek, amelyek lehetőség szerint harmonizáljanak a karácsonyfa díszeivel. Az asztal dísze lehet például a klasszikus fagyöngy, de akár egy elemes fénysor, égősor is. Ha van egy gyönyörű fűszertartónk, az ugyancsak emelheti az asztal fényét.

Érdemes az asztalon kívül a lakás többi részét szintén  dekorálni. Készíthetünk például  ajtódíszt, adventi koszorút. Az utóbbi évek nagy divatja egy-egy koszorút a plafonról, gerendáról belógatni a térbe, ezt fenyővel, borostyánnal vagy bármely erre alkalmas alappal, majd karácsonyfa díszekkel, szívekkel, angyalokkal dekorálni. Fenyőgirlandot tehetünk a lépcső korlátjára, díszíthetjük égősorral, karácsonyfa díszekkel. Valójában csak a fantáziánk szab határt, de vigyázzunk, gyakran a kevesebb dísz szebben mutat – szögezte le Enikő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!