Otthon

2016.07.04. 17:55

Kedvenceik menedéke az udvar - Legszebb kertek Veszprém megyében (4. rész)

Balatonfűzfő - A legszebb kertek versenyére 26 nevezés érkezett, a legszebb tíz kertet a Csizmazia Szilveszter kertészmérnök vezette zsűri választotta ki. A döntőbe jutott kertekről készített írásaink alapján olvasóink szavazhatnak az első három helyezettre, akkortól, amikor már mindegyik kertet bemutattuk. Most Antal Béla és családja kertjéről olvashatnak.

Tóth B. Zsuzsa

Antalék még 1988-ban építkeztek, aztán tíz év múlva kezdték igazán szépíteni a kertet, amelyet most a lányuk nevezett be versenyünkre.

- Többen mondták, hogy induljunk a megmérettetésen, de mi úgy voltunk vele, hogy nekünk legyen szép a kert. Persze, örülünk, hogy így történt és megmutathatjuk. A férjem és az én ötleteim valósultak meg, kétkezi munkánkat tükrözi a kert. Nagyon szeretünk itt időzni, akár a lugasban, akár a tó partján. Amikor az unokák kicsik voltak, egy kis házat szeretett volna építeni a férjem nekik a kis patakra. Aztán vízimalom lett belőle, ami ma is a kert dísze - mondja a háziasszony, Julianna. Hozzáteszi, hogy a tó nem sok pluszfeladatot ad, a legmélyebb pontja egyméteres, de lépcsősen alakították ki a partját, így a tavirózsák mellett a kavicsok, kövek is szépen látszanak. A háziak azokkal ügyesen eltakarták a fóliát, a sekély vízben pedig a madaraknak biztosítottak fürdési lehetőséget.

- Nagyon szeretjük az állatokat. Örülök, hogy nemcsak halak vannak a gyönyörű tiszta vízben, tóban, hanem békák is, sőt, egy vadgalamb- pár fészkel nálunk évek óta, szinte a kezünkből esznek, olyan szelídek már - mondja rajongással Julianna. A nagy melegben azonban nem a tóparton, hanem az árnyat adó lugasban szeretnek időzni. A trombitafolyondár árnyékot ad, gyönyörű a begónia, a kéklő encián, de jól érzik magukat a kaktuszok és a majomfa is. Illatozik a jázminbokor és a sok rózsa. A citromfát örökbe fogadták, amikor egy ismerős ki akarta dobni. Hálából folyamatosan virágzik a dézsában, és finom gyümölcsöket érlel. Fűtetlen, világos szobában teleltetik. Másféle gondoskodást igényel a gömböcskének becézett örökzöld, az ezüsttuja. Lekötözik az ágait és folyamatosan nyírják, azt mondják Antalék, hogy így pár év alatt bármilyen alakzat kihozható belőle. A törpetujákat, bukszusokat is nyírják, a törpefenyőt szintén.

- Ez a férjem munkája, én szedem utána a leeső ágakat, de a füvet együtt nyírjuk, a virágokat pedig én gondozom - mondja a háziasszony, aki még a kiszáradt szőlőgyökérben is lát fantáziát. Megtisztítják, lehántják a kérgét, és alakítgatják. Jó például virágtartónak. Szeretik a természetes dolgokat, a környezetbe simuló megoldásokat. A kertet éjjel nem vezetékes villany világítja meg, hanem a földbe szúrt napelemes kis lámpák. Beton helyett gyantás kavicsfelület borítja a járdát, az jól tisztán tartható. A korábban lerakott lapok eltöredeztek, de ez bevált. Antalék maguk készítették. A nyugágy a házigazda munkája, és sok más is, mert asztalosmunkákban szintén otthon van, igazi ezermester.

- Gyümölcsfáink nincsenek, ládában termelünk paprikát, paradicsomot, azok így is szépen teremnek. De elpusztult itt a görcsfűz, a japán juhar, mert a sekély termőtalaj- réteg alatt agyagos a föld. A margarétacserje inkább edénybe került, kétéves, tele van virággal. Szereti a vizet és a tápot, ahogy a fű is ezért ilyen szép, na meg a rendszeres nyírástól. Jó nézni a leanderek növekedését, még tripla is van köztük. Pedig nem használunk vegyszert, más megoldásokat keresünk - magyarázza Julianna. Példát is hoz fel, a hortenziát a földbe szúrt vasdarabbal tuningolják, a csodás bugás változata október végéig váltogatja a virágai színét a két vasrúdért hálából. De megférnek itt a kis szobrocskák is, az állatfigurák. Sas, csiga és a kedvenc oroszlán, meg a locsolótömlőn ülő béka. A madáretető stílusa illik a kert hangulatához. Télen rengeteg itt a madár, szotyolával, dióval, búzával csalogatják őket. Aztán már visszajönnek maguktól. Persze, érthető, a szépen rendben tartott kertben enni, inni és menedéket kapnak.

A házigazda készítette a hidat is a tóhoz, szeretik a fát mint alapanyagot. Ezért inkább fadézsába, agyagcserépbe ülteti Julianna a virágokat, nem kedveli a műanyagot. Az egyik műanyag virágtartót rácsos, kaviccsal feltöltött tartóba rejtette. Jó ötletnek bizonyult, sokak tetszését elnyerte már. A vízóraakna ugyancsak bántotta a házaspár szemét, inkább eltakarják a gyerekek régi kis talicskájával, amit kifúrtak a virágok kedvéért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!