Otthon

2016.05.23. 14:55

Elkápráztató virágkiállítás

London - Megkezdődött a visszaszámlálás a Chelsea-i Virágkiállítás megnyitójáig, amelyre minden évben több mint százezer látogatót várnak a világ minden tájáról. Összegyűjtöttük a rendezvénnyel kapcsolatos legérdekesebb tudnivalókat.

Perei Dóra

A neves eseményre gyorsan elkapkodják a jegyeket, így időben észbe kell kapnunk, ha szeretnénk részt venni rajta, kiváltképp, hogy a bejáratnál már nem juthatunk jegyekhez. Akinek pedig egyszer megadatik, hogy ellátogasson a kiállításra, annak semmihez sem fogható látványvilág tárul a szeme elé; aprólékos gonddal elkészített kertek, nagy pavilonok több ezer virággal, melyek közül sokról azt gondolnánk, hogy nem is létezik.

Emellett természetesen a szervezők a laikus kertészekre is gondolnak, így évről évre hasznos tudnivalókkal látják el őket, melyeket később otthon, saját kertjükben is kipróbálhatnak.

Íme, néhány érdekesség a virágkiállításról.

1988-ban 157 000 látogatót regisztráltak.

2004-ben a nagy érdeklődés miatt négy helyett öt napig tartott a kiállítás.

2000-ben lecserélték az egyik pavilont, amelyet később újrahasznosítottak: mintegy hétezer darab táska, kabát és kötény készült az anyagból.

A kiállítás tervezése tizenöt hónapot ölel fel, a berendezések telepítéséhez pedig évente nyolcszáz ember munkájára és harminchárom napra van szükség.

Tavaly összesen hatezer szendvicset és bagettet, ezer salátát, 43 447 aprósüteményt, 818 tenger gyümölcse-tálat, 23 823 pohár pezsgőt, valamint 104 144 pohár üdítőt szolgáltak fel.

2013-ban jelentős változás történt: kitiltották a rendezvényről a kerti törpéket, amiket Erzsébet királynő üdvözlésére állítottak fel. A törpéket olyan sztárok festették ki, mint Elton John és Lily Allen. A tiltás azóta is érvényben van, de minden évben vannak olyan szervezők, akik megpróbálnak becsempészni egy figurát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!