Ősidők óta használjuk, főzünk benne a konyhában, de lehet ízléses dísz is

Kerámia a görög kerameia, fazekasság jelentésű szóból származik. Körébe tartozik az agyagművesség keramikai termékeinek összességén belül minden egyedi darab. A finomabb anyagból készült porcelánt nem a kerámián belül, ugyanakkor azzal összefüggésben, külön szokás tárgyalni. A kerámia agyagból való edények, építőelemek, csempék, szobrok, díszek gyűjtőneve. A régészek már az őskorból találtak cserépdarabokat, amelyeket igen sokféle tevékenységre használtak. Egy részük a gabona és a folyadékok tárolására volt alkalmas, de bizonyára már igen régóta főző- és sütőedényként is használták őket. Az étkezéseknél a teríték legnagyobb részét a kerámiák adják és amellett díszként is régóta funkcionálnak. Egy-egy szép váza már évezredekkel korábban is műalkotásnak számított. Az agyagszobrokat az őskori ember is használta kultikus célokra, számos idol, illetve töredék maradt ránk. A kerámiakészítés sokat változott az idők folyamán. A rómaiak terra sigillatáit, a legtöbbször vöröses árnyalatú, fényes kerámiáit ma is megcsodáljuk. Ezeket a régészek kormeghatározásra is használják, hiszen ismertek voltak a nevezetes gyártóik. A 2. században Pannónia provincia területén, Aquincumban Pacatus fazekasműhelye volt ismert. A holtak hamvait is időtlen idők óta kerámiákból készült urnákban helyezik örök nyugalomra.

Ne legyünk ilyen szomorúak, ha másként nem, fényképen vagy valamelyik skanzenban láthattunk ágasfákat, amelyekre a konyhában használatos edényeket szokás felaggatni. A főzésre is használhatókat a tűzhely közelében tartották, ide azokat tették, amelyekben tartották, illetve megaltatták a tejet, vagy éppen ezekben tették el a lekvárokat. A régi asszonyok nem használtak semmilyen ízesítő-anyagokat a lekvárhoz, hanem addig főzték, amíg sűrű nem lett. A tartóedény tetejére nem szórtak semmilyen tartósító-anyagot, hanem csupán a portól védték meg a lekvárt azzal a finom textilanyaggal, amivel az edény száját lekötötték.

A konyhai mindentudónk, a római tál

A római tálba egyszerűen csak beletesszük a hozzávalókat, és maguktól elkészülnek. Nem kell kevergetni, nem fröcsög, nem ég oda. A tálban minimális folyadékkal, igény szerint hozzáadott zsiradék nélkül, a saját levében párolódnak, sülnek az ételek. Így zamatosak lesznek az elkészült fogások. Zöldségek esetében megmaradnak a bennük lévő ízek, vitaminok, ásványi anyagok. A húsok nem égnek meg, hanem omlósak, ízletesek lesznek.