Otthon

2012.08.28. 06:18

Kanapét, szőnyeget takarítógéppel érdemes tisztítani

Hangosak, nehezek, de ezen kívül nem sok közös tulajdonságuk van a takarítógépeknek és a víztartályos porszívóknak, mégis sokan összekeverik őket, pedig alapvetően más feladatokra találták ki őket.

Steyer Edina

Előbbit leginkább akkor használjuk, ha a szőnyeggel a porszívó már nem bír, vagy a kanapét szeretnénk úgy istenigazából kipucolni. Utóbbit akár naponta is munkára foghatjuk.

- A takarítógépes munkálatokat általában tavaszra, nyárra szokták időzíteni, mivel ilyenkor hamarabb megszáradnak a kárpitok - mondta Mudri László, az egyik kanizsai műszaki áruház értékesítője. - A legjobb, amikor a család utazás előtt takarítja ki a kanapét és a padlószőnyeget, mert mire hazaérnek, azok bőven megszáradnak.

A szakértő szerint e háztartási gépek esetében fontos, hogy speciális, kifejezetten takarítógépekhez való mosószert használjunk, mert a másik túl habos lehet, vagy nem tisztít alaposan. A porszívóknál már egyszerűbb a helyzet.

 

- A vízszűrős porszívónak számos előnye van a porzsákos és az egyszerű tartályossal szemben is, ezt kifejezetten az allergiásoknak szoktuk javasolni, hiszen a víz megköti a beszívott port, ezáltal semmi nem kerül vissza a légtérbe - magyarázta Mudri László. - Mindemellett sokkal tisztább, frissebb levegőt juttat vissza.

Sokak tartanak attól, hogy akár a takarítógép, vagy a vizes porszívó használatakor érintkezhet a víz és az áram, nem várt következményeket vonva maga után. A férfi felhívta a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem kell félni az áramütéstől, hiszen a motortér teljesen le van szigetelve.

- Néhány éve tértünk át mi is a vizes porszívóra, amikor kiderült, hogy a kislányom, Erika asztmás - mesélte a kanizsai Horváth Katalin, hozzátéve, ekkor a régi szőnyegektől is megszabadultak, újrakárpitoztatták a nappali kanapéját és foteljeit, s a tollas ágyneműket is kidobták. - Nem kevés pénzbe került a sok változtatás, de megérte, Erika nem tüsszög olyan sokat, mint korábban, s azóta porszívózik is.

A család a takarítógépet is beszerezte, ám azt csak ritkán használják, sok időbe telik, amíg minden megszárad. Ennek ellenére évente kétszer sort kerítenek erre is.

- Padló és járólap van mindenütt a lakásban, a bútorokat pedig mindig nagy melegben tisztítom, mint amilyen most augusztusban is volt.

Az atombomba kísérletnél használták

A legtöbb ma kapható tartályos, vizes, porzsákos porszívóban megtalálható a HEPA szűrő (High Efficiency Particulate Air, vagyis nagy hatékonyságú szemcse levegőszűrő), amit eredetileg az atombomba kísérleteknél használtak, hogy az esetleges radioaktív részecskéket kiszűrjék vele.

Hogy porszívónk megfelelő szűrőrendszerrel rendelkezik-e, azt megállapíthatjuk, ha napfényes sávba tesszük, s a fénysugárban megnézzük, szállnak-e porszemcsék körülötte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!