Diszkrimináció

3 órája

A Patrióták Európáért keresetet nyújtott be az Európai Parlament szakbizottsági elnökségeiből való kizárások ellen

Az Európai Parlament Patrióták Európáért nevű képviselőcsoportja keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához azt kérve, semmisítse meg az Európai Parlament szakbizottságaiban hozott határozatokat, amelyek kizárják a frakció tagjait a bizottságokban betöltött valamennyi felelős, elnöki és alelnöki tisztségből - tájékoztatott a képviselőcsoport kedden.

MW

Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. szeptember 18-án

Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Purger Tamás

A közösségi oldalakra feltöltött közlemény szerint a Patrióták Európáért azt szeretné, ha a tagállamokban demokratikusan lezajlott választások eredményei minden megkülönböztetés nélkül tükröződnének az Európai Parlament valamennyi vezető testületében. "Se többet, se kevesebbet" - fogalmaztak.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy 

a patrióták a harmadik legnagyobb képviselőcsoport az Európai Parlamentben, de a jóval kisebb létszámú frakciókkal ellentétben nem kapott egyetlen parlamenti alelnöki és quaestori, illetve bizottsági elnöki vagy alelnöki helyet sem.

A teljes kizárás alkalmazása sérti az Európai Parlament eljárási szabályzatának számos cikkét, nevezetesen a 34. cikket, amely szerint a parlamenti ciklus elején az uniós parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezletének arra kell törekednie, hogy olyan eljárásokban egyezzen meg, amelyek tükrözik az intézmény politikai sokszínűségért - hívták fel a figyelmet. Az EP 219. cikke szerint továbbá a szakbizottságokban és a küldöttségekben, a döntéshozó testületekben, valamint az egyes szakbizottságok elnökségének összetételében tükröződnie kell az Európai Parlament sokszínűségének - emlékeztettek.

Az a döntés, hogy uniós parlamenti képviselőket automatikusan és szisztematikusan kizárnak minden felelős tisztségből, pusztán politikai véleményük miatt és azért, mert a Patrióták Európáért nevű képviselőcsoporthoz tartoznak, sérti egyebek között az Európai Unióról szóló szerződés 10. cikkét és az EU Alapjogi Chartája 21. cikkét 

- jelentették ki

„A határozatok diszkriminatív jellege sérti azt az elvet, hogy az uniós parlament valamennyi képviselője teljes mértékben gyakorolhassa a választóktól kapott mandátumát" - fogalmaztak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában