Közös terv szükséges

2024.09.12. 12:42

Orbán Viktor: az európai versenyképesség súlyosan hanyatlik (videó)

Az európai versenyképesség súlyos hanyatláson megy keresztül; ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, az EU versenyképessége az Egyesült Államokkal és Kínával szemben megállíthatatlanul visszaesik – közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután Luc Frieden luxemburgi kormányfővel tárgyalt. A találkozón részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

MW

A Karmelita kolostorban fogadták Luc Frieden luxemburgi miniszterelnököt

Forrás: Facebook /Szijjártó Péter

Orbán Viktor elmondta, a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének százéves évfordulója alkalmából Budapestre érkezett Luc Friedennel áttekintették az EU helyzetét, egyetértve a Draghi-jelentés diagnózisával, amely szerint az európai versenyképesség súlyosan hanyatlik.

A helyzet sürgető 

– hangsúlyozta, kiemelve, hogy 

Magyarország és Luxemburg egyaránt a versenyképesség erősítésében érdekelt.

Orbán Viktor bemutatta a magyar uniós elnökség által kidolgozott versenyképességi paktum tervét, amelyet novemberben az összes uniós országgal szeretne megvitatni és elfogadtatni.

A két kormányfő között egyetértés mutatkozott az EU nyugat-balkáni bővítésének szükségessége kapcsán is – közölte.

Orbán Viktor elmondása szerint Afrika a migráció és a versenyképesség kapcsán is szóba került a megbeszélésen, és luxemburgi kollégája osztotta véleményét egy közös uniós Afrika-terv kidolgozásának szükségességében is.

A magyar elnökség terve, hogy Európa sürgősen készítsen egy nagy Afrika-tervet, ellenkező esetben Afrikából csak a bajok fognak jönni, pedig jöhetne onnan gazdasági előny is

 – jegyezte meg.

Magyarország azt tette, hogy kiválasztotta azt a néhány afrikai országot, amelynek mély együttműködéssel komoly segítséget tud nyújtani, nem az EU-ra várva, hanem bilaterális alapon – emlékeztetett.

Orbán Viktor hozzáfűzte, Luc Frieden is osztja azt a véleményét, miszerint az ilyen egyedi próbálkozások mellett szükség van egy nagy Afrika-tervre.

Luc Frieden elmondta, hogy Magyarország nem csupán hosszú diplomáciai kapcsolatokat ápol a Luxemburgi Nagyhercegséggel, hanem az EU soros elnöke is, de budapesti látogatása mellett szólt az az érv is, hogy folytatódjon a párbeszéd. Megerősítette, hogy egyetért a magyar elnökség álláspontjával: Európa versenyképességét kell előtérbe helyezni.

Mélyíteni kell az egységes piacot, magán- és állami forrásokat is fel kell használni az európai gazdaságok digitalizációjára, létre kell hozni az európai védelmi ipart, valamint meg kell védeni a mezőgazdasági termelőket, miközben el kell kerülni a túlszabályozást – ismertette elképzeléseit.

Leszögezte: támogatják a magyar elnökséget a gazdasági kérdésekben.

A migráció összetett probléma

A migrációról összetett problémaként szólt, amelyre álláspontja szerint nincsenek egyszerű, minden országra érvényes megoldások. Hozzátette, Luxemburg a menekültügyi és migrációs paktum mellett áll, de további lépéseket tart szükségeseknek a harmonikus társadalmi együttélés érdekében.

A luxemburgi kormányfő fontosnak nevezte a magyar régiós tapasztalatokat az Ukrajnában zajló háború kapcsán, az EU bővítésére kitérve pedig hangsúlyozta: európai perspektívát kell biztosítani a Nyugat-Balkánnak, de fontos az érdemalapú megközelítés is.

A schengeni rendszert méltatva kiemelte, hogy meg kell erősíteni a rendőri szervek tagországok közötti együttműködését, a külső határ védelmét pedig úgy kell megszervezni, hogy boldogan lehessen élni az EU-n belül. Ezen konstruktív módon kell dolgozni Európán belül és a világ többi részével együttműködésben, beleértve Afrikát – mondta el Luc Frieden.

„Egy régóta fennálló, a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés jellemzi országaink kapcsolatát, ami most a magyar EU-s elnökségünk alatt még szorosabbá válhat” – írja posztjában Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában