Új erő a politikában

2024.07.02. 11:28

Sorra érkeznek az elismerések a Patrióták Európáért pártszövetség megalakulásával kapcsolatban

Magyarország miniszerelnökére csodálattal tekint a német AfD vezetője is. Olaszország vezető politikusai is pozitívan nyilatkoznak az újonnan létrejött frakcióról.

MW

Alice Weidel, az Alternatíva Németországnak (AfD) párt társelnöke

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Fabian Strauch

Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke úgy fogalmazott, el tudja képzelni, hogy a későbbiekben csatlakoznak az új szövetséghez. A politikus örömét fejezte ki ennek a frakciónak a tervezett megalapítása miatt – írja a Magyar Nemzet.

Az AfD társelnöke „igazán nagyszerűnek” tartja az új pártcsalád létrehozását – olvasható a Zeit Online cikkében. Alice Weidel arról is beszélt az interjúban, hogy az Alternatíva Németországért egy későbbi időpontban csatlakozhat az Európai Parlament jobboldali pártjainak új szövetségéhez.

Nem csatlakozunk rövid távon, de ki tudja, mit fogunk tenni közép- és hosszú távon

– mondta Alice Weidel az ARD-nek. 

A politikus örömét fejezte ki ennek a frakciónak a tervezett megalapítása és az AfD új lehetősége miatt. Weidel kijelentette, hogy teljes mértékben csodálja az FPÖ elnökét, Herbert Kicklt és Orbán Viktort.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

Salvini: dolgozunk a patrióták európai csoportján

Dolgozunk a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor javaslatán egy európai patrióta pártcsoport létrehozása érdekében – válaszolta Matteo Salvini újságírók kérdésére kedden, írja az MTI.

SALVINI, Matteo; MELONI, Giorgia
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök (j) és egyik helyettese, Matteo Salvini
Fotó: Riccardo Antimiani / Forrás: MTI/EPA/ANSA

A Liga olasz jobboldali párt vezetője röviden így reagált a sajtó képviselőinek egy Rómában rendezett gazdasági találkozó alkalmával.

„Dolgozunk rajta” – válaszolta Matteo Salvini arra a kérdésre, hogy fennáll-e a lehetősége, hogy a Liga európai parlamenti képviselői csatlakoznak az Orbán Viktor által kezdeményezett Patrióták Európáért csoporthoz.

Korábban Matteo Salvini üdvözölte az európai frakció kezdeményezését „az európai cselezésekkel és Ursula von der Leyennel szemben”.

„A Liga évek óta dolgozik annak érdekében, hogy minél több pártot be tudjon vonni egy más Európa megépítésébe, a baloldal nélkül (...), olyanokat, amelyek nem hajlandóak támogatni Ursula von der Leyent. Minél jobban bővíteni akarjuk egy erős, patrióta, összetartó és a kerülőutakat ellenző csoport körvonalait” – jegyezte be Matteo Salvini közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, Herbert Kickl az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfő, az ANO párt elnökének vasárnapi találkozóját követően.

Az FPÖ a Liga régi szövetségese, és az olasz jobboldali párt szoros kapcsolatban áll a portugál Chegával, mely már belépett a Patrióták Európáért formációba.

Identitás és Demokrácia EP-frakció vezetője: a patrióták képviselik az alternatívát Európában

A Patrióták Európáért képviselik a legérdekesebb alternatívát Európában – hangoztatta Marco Zanni, a Liga olasz párt politikusa, az Identitás és Demokrácia (ID) európai parlamenti frakcióvezetője a Corriere della Sera című napilapnak adott interjúban kedden. Marco Zanni hangsúlyozta, hogy a Patrióták Európáért az európai intézményes rendszer iránti „elégedetlenség katalizátora”. Hozzátette, hogy az Európai Unióban „semmilyen változás nem történik: a választóktól érkezett üzenet ismételten teljesítetlen maradt, és elfogadhatatlan, hogy úgy akarnak többséget kotyvasztani, hogy (a választók véleményét) nem veszik figyelembe”.

ZANNI, Marco;
Marco Zanni, az Identitás és Demokrácia (ID) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője
Fotó: Ronald Wittek / Forrás: MTI/EPA

Az ID politikusa szerint az Orbán Viktor kezdeményezte pártszövetség, amelynek mostanáig a Fidesz mellett a cseh Elégedetlen Polgárok Frakciója (ANO), az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a portugál Chega a tagja, „az első alapkőnek számít, az első felvett kesztyű kihívásként mindazok számára, akik a status quóval szembeszállnak”.

Marco Zanni megjegyezte, hogy a jelenlegi európai status quónak, vagyis az eddig megszokott erőviszonyok fenntartásának hamarosan látszani fognak a korlátai: „az európai intézmények elveszítik legitimitásukat, mivel vesztesek állították őket fel, és (a vesztesek között) ketten csontjaikat törték” – utalt a jobboldali politikus a német és francia kormánypárt európai parlamenti (EP-) választási eredményeire.

A Patrióták Európáért kontinuitásban van azzal, amit az Identitás és Demokrácia képviselt az utóbbi években, és a korábbiakkal is, amikor a frakciót a Nemzetek és Szabadságok Európájának (ENF) nevezték, és utóbbinak a francia Marine Le Pen az egyik alapítója volt – mondta Zanni.

Ami az Alternatíva Németországért (AfD) pártot illeti, amely kilépett az ID-ből, Zanni szerint nem fog csatlakozni a patriótákhoz. A lengyel Jog és Igazságosság (PiS) esetleges átlépéséről az ECR-ből a patriótákhoz Marco Zanni azt mondta, a PiS jelenleg tárgyalási stratégiát követ, és „magasabb árat diktál” Giorgia Meloni olasz miniszterelnöknek.

Hozzátette, az ID frakcióvezetőjeként tíz éve udvarol a PiS-nek, de egy centimétert sem mozdultak.

„De meglátjuk, a hét tele lesz újdonságokkal” – jelentette ki.

Marco Zanni helytelennek nevezte az Európai Tanács magatartását Olaszország és Giorgia Meloni iránt. Az Olasz Testvérek (FdI) kormánypártot és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsoportot is elnöklő Meloni korábban beszélt arról, hogy az EP-választásokat követő első állam- és kormányfői találkozókra a néppárti és szocialista politikusok kész listákkal érkeztek a csúcsvezetők kinevezéséhez anélkül, hogy a többi tagállammal egyeztettek volna. Marco Zanni szerint ha „nem így bánnak, kevéssé elegánsan, Melonival, nem erősítették volna meg azt a tengelyt, amellyel hamarosan számolniuk kell majd”.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában