Kommentháború

2024.07.31. 15:08

Magyarnak nem tetszett a randalírozásáról szóló felmérés, nekitámadt a közvélemény-kutatónak

A Tisza Párt elnöke kommentben támadt a Publicus Intézet igazgatójára.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Egymásnak esett Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Pulai András, a Publicus Intézet igazgatója egy közvélemény-kutatási eredményről beszámoló reggeli Index-cikk miatt – adta hírül a Magyar Nemzet.  A Facebookon megosztott írás alatt írt kommentet Magyar Péter, aki azzal próbálta meg hitelteleníteni a felmérést végző céget, hogy az februárban még 24 százalékra mérte Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő pártját, ami végül nyolc százalékot ért el júniusban. Erre Pulai is kommentben válaszolt, és azt írta, hogy februárban még nulla százalékon volt a Tisza, illetve örömét fejezte ki, hogy ezzel a Magyartól kapott megjegyzéssel megúszta, mert a tinikkel diszkóbotrányba keveredett EP-képviselő akár meg is verhette volna.

Magyar Péter reagált erre, hazugsággal vádolva a Publicus igazgatóját, mert a Tisza-elnök szerint a cég a választáshoz közeledve már próbált korrigálni, akkor már csak hat százalékkal mérték felül a DK-t és négy százalékkal alul a Tisza Pártot. Emellett azt a kérdést is feltette Pulainak, hogy a felmérést a DK vagy a Fidesz, netán közösen rendelték-e meg. 

A Publicus-vezér nem maradt adós a válasszal, és felhívta Magyar figyelmét, hogy egy felmérés nem egy jövőbeli állapotot vizsgál, hanem egy múltbeli pillanatot rögzít, illetve hogy a közvélemény nem stabil, folyamatos mozgásban van, hétről hétre, adott esetben napról napra változik.

Magyarnak címezve hangsúlyozta:

 teljesen öncélú hazugság kiválasztani egy időpontot, ezzel egy kutatást a múltból, majd azt a jelenre vonatkoztatni.

A cikk folytatása IDE KATTINTVA olvasható!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában