Közel-keleti konfliktus

2024.07.05. 07:16

Palesztin fegyveresekkel végzett az izraeli hadsereg Dzsenínben

Az izraeli–palesztin háború 273. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli harcjárművek sorakoznak a Gázai övezet és Izrael déli részének határán 2024. július 2-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Abir Szultan

Az EU bírálta az izraeli hadsereget a hán-júniszi kényszerkiürítések miatt

Közös közleményben bírálta pénteken Janez Lenarcic, az Európai Unió válságkezelésért felelős biztosa és Josep Borrell, a szervezet külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az izraeli hadseregnek (IDF) a Gázai övezetben lévő Hán-Júniszra vonatkozó kiürítési parancsát, kiemelve, hogy az evakuálásnak összhangban kell lennie a nemzetközi humanitárius joggal.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a rendelkezés mintegy 250 ezer embert érint, köztük súlyos betegeket és várandós nőket.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a felszólítás miatt veszélybe kerül az övezetben lévő, részben még működőképes Európai Kórház, illetve annak betegei.

Aláhúzták, hogy már csaknem 1,9 millió gázai kényszerült otthona elhagyására, és felszólították Izraelt, garantálja, hogy a harci cselekmények befejeztével ezek az emberek visszatérhessenek otthonaikba, illetve azt, hogy a fedél nélkül maradtak minden szükséges szolgáltatást megkapjanak.

Hozzátették, hogy a súlyosbodó válság közepette az Európai Unió egészségügyi felszerelést és gyógyszereket is küld az övezetbe, s emlékeztettek arra, hogy a tűzszünet lehetővé tenné a humanitárius segítség bővítését, valamint az övezetben őrzött izraeli túszok kiszabadulását is.

Emellett felszólították Izraelt, tartsa tiszteletben a Nemzetközi Bíróság (ICJ) januári, illetve márciusi, „a palesztin népcsoport teljes vagy részleges fizikai megsemmisítésére alkalmas harci cselekmények azonnali leállításáról”, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2735. számú, egy átfogó, háromlépcsős tűzszüneti megállapodásról szóló határozatát, illetve aláhúzták, hogy az EU teljes mértékben támogatja Joe Biden amerikai elnök tűzszünetre vonatkozó elképzelését.

Az IDF hétfőn szólította fel Hán-Júnisz több településének lakóit, hogy ürítsék ki otthonaikat, mielőtt a harckocsik ismét bevonulnak a területre.

A gázai helyzetről tárgyalt a Hamász és a Hezbollah vezetője

Tárgyalásokat folytatott egymással pénteken Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője és Halíl al-Hajja, a Hamász helyettes vezetője a Gázai övezettel kapcsolatos legújabb fejleményekről, és az ottani esetleges tűzszünet kialakításának körülményeiről – közölte nyilatkozatában a libanoni fegyveres szervezet pénteken.

A találkozón megvitatták a jelenleg zajló tárgyalások legfrissebb fejleményeit, azok légkörét és a javaslatokat, amelyek célja a gázai övezetben a palesztin nép elleni áruló agresszió megállítása

– áll a nyilatkozatban.

Egy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő csütörtökön elmondta, hogy a Hamász jelentős mértékben módosította álláspontját egy Izraellel kötendő esetleges túszszabadítási megállapodás kapcsán, és reményét fejezte ki, hogy ez a döntés jelentős lépés lehet a tartós tűzszünet felé.

A Hezbollah az Izrael és a Hamász közötti háború kitörése óta rakétákkal és drónokkal támadja Izrael északi részét. Izrael válaszként egyre gyakrabban támadja a Hezbollah dél-libanoni állásait.

Izraeli katonai járművek egy kigyulladt épület előtt a Ciszjordánia északi részén fekvő Dzsenín városában folytatott rajtaütés során 2024. július 5-én. A rajtaütés során négy palesztin fegyveres életét vesztette
Fotó: Alaa Badarneh / Forrás: MTI/EPA

Palesztin fegyveresekkel végzett az izraeli hadsereg Dzsenínben

Az izraeli hadsereg (IDF) Ciszjordánia északi részén, Dzsenínben tűzharcban megölt négy palesztin fegyverest – jelentette a Palesztin Nemzeti Hatóság egészségügyi minisztériuma péntek reggel.

A tárca rámalláhi jelentése szerint négy palesztin vesztette életét fegyveres összecsapásban izraeli kommandósokkal az IDF dzseníni razziáján.

Az IDF arról számolt be, hogy az izraeli katonák körülvettek egy épületet, melyben terroristák barikádozták el magukat, majd drónnal megtámadták a palesztin fegyvereseket.

Csütörtök este újabb, 20 éves, az ejtőernyős egységhez tartozó sorkatona elestét jelentette be az izraeli hadsereg, aki a gázai övezet északi részén, Gázavárosban vesztette életét egy összecsapásban. Ezzel 325-re emelkedett a gázai szárazföldi harcok kezdete óta elesett izraeli katonák száma.

Izrael északi részén, Galileában és a Golán-fennsíkon több természetvédelmi területet veszélyeztetnek a csütörtöki, libanoni rakéták okozta bozóttüzek. Az izraeli tűzoltó és mentőcsapatok a természetvédelmi hatóság dolgozóival együtt próbálják megfékezni a lángokat.

Az izraeli külföldi titkosszolgálat, a Moszad a vezetője, David Barnea Katarba látogat, hogy tárgyalásokat folytasson a katari és az egyiptomi közvetítőkkel az október 7-i terrortámadásban a gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok szabadon engedéséről, és a tűzszünetről a támadás miatt a Hamász terrorszervezet ellen indított háborúban.

Csütörtök este fogolycsere-megállapodást és tűzszünetet követelő tüntetések voltak többek közt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök házánál Jeruzsálemben, és Haifán. Haifán a rendőrség törvénytelennek minősítette a tiltakozást, négy demonstrálót őrizetbe vett, s a tüntetést erővel oszlatta fel. Az elmúlt két hónapban hatodszor oszlatott fel a rendőrség erőszakkal háborúellenes tüntetést Haifán.

A tűzszüneti tervről egyeztetett Joe Biden és Benjamin Netanjahu telefonon

A gázai tűzszüneti tervről, és a Hamász arra adott válaszáról is egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök csütörtökön.

A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök üdvözölte, hogy az izraeli kormányfő felhatalmazta a tárgyalásokon részt vevő izraeli kormányzati illetékeseket, hogy folytassanak egyeztetést a tűzszüneti folyamatban közreműködő amerikai, katari és egyiptomi közvetítőkkel.

A tűzszüneti tervezet arra az izraeli javaslatra épül, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa, és a G7-ek is támogatnak, amelynek részleteiről még májusban Joe Biden számolt be. A terv megvalósulása több lépésben vezetne el az összes, még Hamász kezében lévő túsz elengedéséhez.

Joe Biden, a Fehér Ház közlése szerint, megerősítette „megmásíthatatlan elkötelezettségét” Izrael biztonsága iránt, beleértve az Irán által támogatott libanoni Hezbollah jelentette fenyegetést.

A két vezető egyaránt üdvözölte, hogy kormányzataik nemzetbiztonsági illetékesei július 15-én találkoznak a stratégiai konzultatív csoport keretében.

Ez történt csütörtökön:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában