Káosz

2024.06.02. 22:33

A közterület-felügyeletnek felsőbb utasításra tilos a hajléktalanok rendreutasítása

A baloldali városvezetéstől hiába kérnek segítséget, őket nem zavarja a hajléktalanok randalírozása.

MW

Hajléktalanok fekszenek a Hotel Hungaria szálloda fõbejáratánál

Forrás: MTVA Bizományosi

Fotó: Branstetter Sándor

Az I. kerületi nyilvánosságban a napokban több olyan felvétel vált láthatóvá, amelyeken felháborító jeleneteket örökítettek meg a készítők. Pénteken pedig olyan eset történt, amely rendőri beavatkozást is igényelt – jelezte közleményében az I. kerületi Fidesz.

 A felvételeken az látható, hogy a kerület közterületein fényes nappal szexuális életet élnek a hajléktalanok. Pénteken pedig a Franklin utcai játszótérnél – miután először a hajléktalanok összevizelték a környéket – újabb szexuális együttlétre került sor, amelyet tucatnyi szülő és kisgyermek volt kénytelen végignézni – írták a közleményben.

Az ijedt szülők és gyermekek azonnal elhagyták a játszóteret, Varga Dániel önkormányzati képviselő pedig értesítette a rendőrséget. A probléma súlyosságát és a kerület lezüllését jellemzi, az aktus fél órán át zajlott, az elkövetők nem zavartatták magukat. Jól tudták ugyanis, hogy V. Naszályi Márta szívesen látja őket a kerületben. A rendőrség kiérkezésekor gyorsan és hatékonyan intézkedett, az elkövetőket előállították.

A baloldali vezetés semmit nem tesz, sőt...

Varga Dániel önkormányzati képviselőként többször kérte a baloldali városvezetéstől, hogy a közterület-felügyelők határozottan lépjenek fel a közrend helyreállítása érdekében. De hiába kérte ő és hiába kérték a polgárok, nem történt semmi. Olyan beszámolókról is lehet hallani, amelyek szerint a közterület-felügyelet kijelentette: 

felsőbb utasításra tilos számukra a hajléktalanok rendreutasítása. 

– írták a közleményben.

Felháborodásunk mellett szeretnénk a köszönetünket is kifejezni. A magyar rendőrség ugyanis szakszerűen és példás határozottsággal lépett fel a gyermekek védelme érdekében. Az elkövetők a rácsok mögött várják a sorsuk alakulását. V. Naszályi Márta és a baloldal felelőtlensége a gyermekeket is veszélyezteti az I. kerületben. Egyetlen gyermeknek és szülőnek sem volna szabad ugyanis olyan jeleneteket látnia, amelyek itt megtörténtek pénteken.

– írta I. kerületi Fidesz.

Összeférhetetlen helyzetet teremtenek a hajléktalanok

A közösségi együttélés alapvető szabályait be nem tartó hajléktalanokra egyre nagyobb a panasz, a baloldali városvezetés pedig semmilyen segítséget nem nyújt. Az alkoholizálás, az erőszakos kéregetés, a köztéri vizelés, a zajkeltés megkeseríti az I. kerületi polgárok életét. 

Böröcz László polgármesterré választása után vállalja, hogy rendet fog tenni kerületünk közterein. Határozottan és erősen fog a jobboldali, polgári vezetésű városvezetés fellépni a deviáns, otthonunkat romboló elemekkel szemben. Meg fogjuk erősíteni a közterület-felügyeletet és parkőrséget fogunk létrehozni! Ez így nem mehet tovább.

– jelezték a közleményben, hozzátéve: emberséggel, szeretettel igyekeznek majd segítséget nyújtani azoknak az embereknek, akik nehéz helyzetbe kerültek, és szeretnének kijutni szorult helyzetükből. Mert ez a felháborodás nem a szegények és nem a hajléktalanok ellen szól – szögezték le.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában