Szélsőséges nézetek

2024.05.11. 20:58

Több ezer muszlim demonstrált Hamburgban, mert nem követelhetik többé a kalifátus bevezetését

Becslések szerint több mint kétezer muszlim vett részt Hamburgban azon a tüntetésen, amelyet a Muslim Interaktiv nevű iszlamista csoport szervezett.

MW

Tüntetők állnak a Muslim Interactive iszlamista hálózat által szervezett gyűlésen Hamburgban

Forrás: AFP

Fotó: Gregor Fischer

Több ezer muszlim vonult az utcára, akik azért demonstráltak Hamburgban, mert nem követelhetik többé nyilvánosan az iszlám kalifátus bevezetését Németországban - adta hírül a Magyar Nemzet.

Ez az a csoport, amely az előző megmozdulásán az iszlám kalifátus bevezetését és az iszlám törvények honosítását követelte Németországban. A tüntetők olyan feliratú táblákat mutattak a magasba, mint például:

A kalifátus az egyetlen megoldás.

Annak ellenére, hogy a csoportot szélsőségesnek minősítették, a hatóságok szigorú feltételekkel engedélyezték a szombati tüntetés megtartását, amelyen tilos volt szóban, képben vagy írásban a kalifátust követelni. Ennek ellenére a Muslim Interaktiv vezetője, Raheem Boateng a beszéde végén így szólt Allahhoz:

Egyesítsd a muszlimokat az iszlám világban egy helyesen vezetett kalifátusban!

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában