Voks 24

2024.05.14. 18:05

A legháborúpártibb politikus miatt Hódmezővásárhelyen különösen nagy tétje van a választásnak

Hódmezővásárhelyen különösen nagy a tétje a június 9-ei választásnak, hiszen itt indul Márki-Zay Péter, Magyarország legháborúpártibb politikusa, akivel szemben igen fontos lenne a békepárti jelölt, Grezsa István győzelme – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a városban.

MW

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető sajtóértekezletén leszögezte, hogy június 9-e különleges nap lesz Magyarország számára, miután soha korábban nem került sor ugyanazon a napon helyi önkormányzati képviselők és európai parlamenti képviselők megválasztására.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy június 9-e a legkülönlegesebb Hódmezővásárhely szempontjából lesz majd, ugyanis Magyarország legháborúpártibb politikusa itt indul a polgármesteri tisztségért

– emelte ki.

Az az ember, aki két esztendővel ezelőtt azért küzdött, hogy Magyarországot belevihesse a háborúba, és hogyha 2022-ben megnyerte volna a parlamenti választást, akkor bizony ma Magyarország nyakig lenne az Ukrajnában zajló fegyveres harcokban

– tette hozzá.

És itt, Hódmezővásárhelyen olyan polgármester indul az ellenzéki összefogás keretében, aki az elmúlt években minden erejét és minden idejét arra szánta, hogy a kormánnyal szemben harcoljon. Márki-Zay Péter számára tehát egyedül az a fontos, hogy Magyarországot belevigye a háborúba, ő egyáltalán nem foglalkozik Hódmezővásárhely fejlődésével

– folytatta.

Szijjártó Péter közölte, hogy van ennél jobb megoldás a város és az ország számára is, van egy békepárti polgármesterjelölt ugyanis, Grezsa István, aki fő feladatának Hódmezővásárhely fejlesztését tartja.

Arra emlékeztetett, hogy Grezsa István már bizonyított a kormányzati munkában, ráadásul egy nagyon bonyolult területen, az Ukrajnával való kapcsolattartásban és a kárpátaljai magyar közösség érdekében kellett folyamatosan eljárnia.

Ha Grezsa István nyeri a választást Hódmezővásárhelyen, akkor a kormányzattal együttműködésben végre lehetőség nyílik arra, hogy Hódmezővásárhelyre is munkahelyteremtő beruházások érkezzenek, Hódmezővásárhelyen is megindulhasson a fejlődés, és a beruházások miatt még több forrás jusson olyan korábbi fontos célok végrehajtására, mint az utak, járdák és kerékpárutak építése, a gimnáziumok felújítása, az ipari park bővítése vagy éppen a naperőműpark építése a város szomszédságában

– sorolta.

„Egy polgármesterjelöltnek csak a saját városa számíthat, egy polgármester csak saját városa fejlődése érdekében dolgozhat, márpedig ez az elmúlt években Hódmezővásárhelyen nem így volt”

– húzta alá.

És nagyon reméljük, hogy a hódmezővásárhelyiek Grezsa Istvánnak bizalmat fognak szavazni

– tette hozzá.

A miniszter később a helyi aktivistáknak tartott lelkesítő beszédében megismételte: „Ha van valahol tétje az európai parlamenti választásnak és az önkormányzati választásnak együtt, akkor az egész biztosan Hódmezővásárhely. Itt lehet ismételten világossá tenni, hogy Magyarország nem kér a háborúpárti politikusokból, hogy Magyarországon nincsen támogatottság az olyan emberek mögött, akik nem féltvén az emberéleteket, az ország biztonságát, ezt az országot két kézzel rángatták volna bele a szomszédban zajló harcokba” – mondta.

Ő az, aki, ha jól emlékszem, a kommunistáktól a fasisztákig mindenkit össze akart volna fogni. Az már egyébként a magyar és az európai média közállapotait írja le elég jól, hogy egy ilyen kijelentés után az ember még mindig a politikai rendszer részese lehetett volna vagy lehet

– vélekedett.

„Itt világosan el lehet mondani majd azt is, hogy egy polgármesternek nem az a dolga, hogy éjt nappallá téve a kormány ellen harcoljon. Nem az a dolga, hogy Facebook-lájkokra vadásszon, nem az a dolga, hogy belerúgjon nap mint nap a kormányba, hanem az a dolga, hogy fejlessze a várost”

– összegzett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi kampánykörútjáról egy videó is felkerült a politikus közösségi oldalára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában