Egységben

2023.12.05. 11:31

Potápi: 2024 az együttműködő nemzet éve lesz

2024 az együttműködő nemzet éve lesz - mondta a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden, a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról 19 éve tartott népszavazás évfordulóján az M1 aktuális csatorna műsorában.

MW

Népviseletbe öltözött gyerekek fogják egymás kezét (illusztráció)

Forrás: MTI

Fotó: Kiss Gábor

Potápi Árpád János rámutatott, hogy az a baloldal, amely a népszavazás előtt "a nemzetrészek közti uszítást végrehajtotta" és akkor a magyar társadalmat "megvezette", ma is a parlamentben ül, képviselői az ellenzék fő erői. Hozzátette: bár ez velünk élő történelem, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy "ez az erő még egyszer ne kerüljön hatalomra", mert ugyanazokat a bűnöket elkövetnék.

Az államtitkár úgy fogalmazott, "hazaárulás" volt lemondani a magyarság egyharmadáról. A 2004. decemberi népszavazáson 3 millióan vettek részt, a választójoggal rendelkezők 37 százaléka, akiknek az 51 százaléka a kettős állampolgárság mellett voksolt, de ez nem volt elég, ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás - emlékeztetett.

Az érintett határon túliak árulásnak élték meg, hogy Magyarország, sőt a magyarországi magyarok "megtagadták" őket

 - húzta alá Potápi Árpád János.

Hiába kért bocsánatot később többször is az MSZP, a baloldalt Gyurcsány Ferenc vezeti, aki azóta is a határon túli magyarság ellen kampányol, uszít. Semmit nem változott ebben a véleményük

 - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: azok a magyar emberek, akik a határon túl élnek, nem önszántukból kerültek ilyen helyzetbe.

2010 után ez megváltozott, felállították azt az intézményrendszert, amiben a nemzetpolitika kormányszinten tud dolgozni - hangsúlyozta. Elmondta, hogy az utóbbi időben hálózatokat építenek a média, a vállalkozók, a pedagógusok, az önkormányzatok között és a sportban is. "A nemzeti összetartozás érzése sokkal erősebb, mint bármikor Trianon óta" - fogalmazott.

A Magyar Állandó Értekezlet novemberben arról döntött, hogy a következő tematikus év, 2024 az "együttműködő nemzet éve" legyen. Ezzel, mint hangsúlyozta, tovább folytatják azt a "jól kiszámítható" nemzetpolitikát, amely eddig is jellemezte a kormányt: "ahogy a határon túli magyarság számíthat ránk, mi is számítunk rájuk" - hangoztatta.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában arról beszélt, hogy a baloldal fő erejének nézetei a határon túli magyarságról ugyanazok, mint addig voltak. "Inkább migránsokat telepítenének az országba, csak hogy határon túli magyarságról ne is beszéljünk" - mondta Potápi Árpád János.

Húszezer külhoni magyar óvodásnak küld karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség

Húszezer külhoni magyar óvodásnak küld karácsonyi ajándékot és 541 külhoni óvoda adventi közösségi eseményét karolja fel a magyar iskolaválasztás jegyében a Rákóczi Szövetség.

A szövetség keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az 541 nyertes óvoda közül 252 erdélyi, 195 felvidéki, 43 kárpátaljai, 50 vajdasági és egy horvátországi intézmény.

Óvodások műsora a teljesen új - óvodát és bölcsődét egyaránt magában foglaló - intézmény átadóünnepségén a felvidéki Hetényben 2021. szeptember 1-jén (illusztráció)
Fotó: Krizsán Csaba / Forrás: MTI

A szervezet felidézte: annak érdekében, hogy az óvodai karácsonyi készülődés a gyermekek számára minél szebb és tartalmasabb lehessen, pályázatot hirdettek a Magyar Iskolaválasztási Program által érintett külhoni óvodák karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó programjainak, foglalkozásainak támogatására.

A pályázat azt a célt szolgálta, hogy az adventi közösségi programok felkarolásával elősegítsék a magyar iskolaválasztást. A húszezer óvodásnak küldött ajándékkal és a szülőket megszólító levéllel a magyar társadalom odafigyelését és a magyar iskolaválasztás meghatározó fontosságát igyekeznek kifejezni.

A Rákóczi Szövetség szeretné, ha tavasszal minden magyarul beszélő, külhoni, nagycsoportos óvodás gyermeket magyar iskolába íratnának a szülei - írták a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában