Kukásbotrány

2023.10.05. 07:11

Hatalmas prémiumot kapott a milliárdos Mártha Imre

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a közművezér az általa irányított vállalatnál kialakult káosz ellenére jutott több millió forintos prémiumhoz.

MW

Mártha Imre

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Szinte napra pontosan egy éve vette kezdetét Budapesten a kukakáosz. A Budapesti Közművek kötelékébe tartozó szemétszállítók 2022 októberének első napjaiban jutottak el oda, hogy rossz bérviszonyaikat nem tűrték tovább, és a kukásautók hibáira hivatkozva napokon át nem ürítették a szemeteseket. 

A húrt nem lehetett tovább feszíteni, a pénztelenségre hivatkozó Karácsonyék három nap után megegyeztek, ennek részeként bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatást és 120 ezer forintos karácsonyi ajándékot kínáltak fel a kukásoknak – idézi fel a Magyar Nemzet.

A lap birtokába került friss dokumentum alapján bár nem kukás, de maga Mártha Imre is kapott egyfajta karácsonyi ajándékot. Információk szerint Karácsony Gergely főpolgármester idén július közepén úgy döntött, hogy a tavalyi munkavégzése alapján a közművezért prémium illeti meg.

Persze nem olyan szerény, mint a kukásautón dolgozókat, 

Mártha éves alapbére negyven százalékát kitevő összeghez, szám szerint 7 millió 842 ezer forinthoz juthat.

A teljes cikk a részletekkel ITT olvasható.

Még a baloldali sajtónál is kiverte a biztosítékot Karácsony a prémiumok osztásával

A baloldali sajtó sem próbálta véka alá rejteni meglepettségét Karácsony Gergely főpolgármester mesés prémiumosztása kapcsán, főleg, hogy pont egy nappal azelőtt döntött a főpolgármester a kifizetésekről, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megemelte a vonaljegyek árát. A Magyar Nemzet cikke után egyébként Karácsony Gergely is elismerte, hogy kifizették a tízmilliós összegeket - írja a lap.

Karácsony Gergely milliós prémiumokat adott a BKK és a BKV vezetőinek, miközben az önkormányzat rossz anyagi helyzetéről beszél

– ezzel a címmel vette át a lap írását a Telex. A kormánypártisággal nem vádolható RTL Klub is rámutatott a főváros ellentmondásaira, a televízió a drasztikus jegyáremelést emelte ki szalagcímben.

Karácsony Gergely milliós prémiumokat adott a BKK vezetőinek közvetlenül a jegyáremelés előtt

 – áll az RTL Klub online felületén.

További részleteket ITT talál.

Hollik István: azért kerül többe a közösségi közlekedés, hogy Karácsony emberei jutalmat kaphassanak?

A Fidesz és a KDNP választ vár Karácsony Gergely főpolgármestertől arra: azért kellett-e megemelni a BKK-jegyek árát a harmadával, hogy a plusz bevételt jutalomként kiosztogassa a haverjainak.

Erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt az MTI-nek csütörtökön elküldött videónyilatkozatában, amelyben azt mondta: sajtóhírek szerint Karácsony Gergely tízmilliós jutalmakat „osztogatott” a BKV-nál és a BKK-nál, amit először el akart hallgatni, majd mellébeszélt az ügyben.

Hollik István közölte, arra várnak választ a főpolgármestertől, hogy miért oszt ki tízmilliós jutalmakat, miközben „éjjel-nappal panaszkodik” a főváros anyagi helyzetéről és csődöt vizionál.

Karácsony Gergelynek arra is válaszolnia kell, hogy azért kellett-e megemelni a BKK-jegyek árát a harmadával, hogy azt majd jutalomként „kiosztogassa a haverjainak” – tette hozzá.

„Szóval azért fizet mindenki többet a közösségi közlekedésért, hogy Karácsony emberei ezt hazavigyék bónusz formájában” – fogalmazott Hollik István, aki szerint jobb lenne, ha Karácsony Gergely a felelősség hárítása helyett végre egyszer vállalná a döntésének a következményeit, és megválaszolná ezt a két kérdést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában