Bíróság

2023.08.15. 07:04

Folytatódik Trump üldözése: negyedszer is bűnvádat emeltek a volt amerikai elnök ellen

Vádat emeltek helyi idő szerint hétfőn Georgia államban Donald Trump volt amerikai elnök és 18 munkatársa ellen a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet miatt – írja az MTI.

MW

A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök kampányrendezvényén az Iowa állambeli Des Moinesben 2023. augusztus 13-án. Az amerikai elnökválasztást 2024 őszén tartják

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Alex Wroblewski

A volt elnök elleni negyedik bűnvádi eljárás Georgia állam kerületi ügyészének vizsgálata nyomán és kezdeményezésére indult. A vádakat Fani Willis, Fulton megye ügyésze ismertette hétfőn késő este, miután a vádesküdtszék aznap gyorsított eljárásban lezárta a tanúk meghallgatását.

A 97 oldalas vádirat összesen 40 vádpontot tartalmaz, amelyek közül Donald Trump ellen 13-at sorol. A vádlottak között szerepel Rudy Giuliani, Donald Trump ügyvédje, valamint többen a volt elnök fehér házi beosztottjai közül, köztük Mark Meadows egykori kabinetfőnök.

A vádirat megfogalmazása szerint a vádlottak 2020-ban „elutasították, hogy elfogadják Trump vereségét, és tudatosan, akaratlagosan arra szövetkeztek, hogy törvénytelenül megváltoztassák a választás eredményét Trump javára”. A dokumentum szerint a vádlottak szövetkezése zsarolásra is kiterjedt.

A vádesküdtszék hétfőn este zárta le a tanúk meghallgatását, ami után javaslatot tett az ügyész számára, hogy tegye meg a vádemelést Georgia állam törvényeire hivatkozva a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló bűncselekmények miatt.

Helyi idő szerint késő este a bírósági tárgyalóteremben a bíró is aláírta a vádesküdtszék vádemelési javaslatát, mégpedig a média nyilvánossága előtt, élő adásban, még azt megelőzően, hogy az ügyész sajtótájékoztatón ismertette volna a vádeljárás megindulását.

Szokatlan incidens volt hétfőn napközben, hogy rövid időre megjelent egy hivatalos honlapon a lista azon bűnvádakról, amelyekkel Trumpot megvádolni szándékoztak. Fani Willis, a vizsgálatot vezető demokrata párti kerületi ügyész szóvivője útján nem sokkal később azt közölte, hogy ami megjelent, pontatlan volt, Donald Trump ügyvédei szerint ugyanakkor a teljes nyomozás integritását megsértette a korai nyilvánosságra hozatal.

Az iratról később kiderült, hogy megfelelt a hivatalos vádiratnak.

Az ügyész augusztus 25-ére idézte be a vádlottakat és fél éven belül szeretné a bírósági tárgyalás megkezdését.

Trump kampánycsapata a közösségi médiában politikai alapúnak nevezte a vádiratot, amely a csapat szerint az amerikai demokráciát veszélyezteti.

Az újabb vádemeléssel együtt Donald Trump ellen már négy bűnvádi eljárás zajlik, kettő szövetségi szinten, egy New York államban és egy Georgia államban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában