Szíria

2021.02.15. 22:30

Szíriai hadsereg: a légvédelem izraeli rakétákat semmisített meg Damaszkusz fölött

Helyszíni beszámolókban robbanások is szerepelnek a város déli részéből.

Izraeli rakétákat semmisített meg a szíriai légvédelem Damaszkusz fölött – adta hírül az arab ország hadseregének hétfőn, de a közlemény nem tért ki esetleges áldozatokra. Egy szíriai aktivistahálózat arról számolt be, hogy egy fegyverraktárnál becsapódó rakétáknak legkevesebb hat halálos áldozata van.

Jóllehet a szíriai állami média híradása nem említette a rakéták célpontját, egy meg nem nevezett katonai forrás csak annyit mondott, hogy a rakéták az Izrael által megszállt Golán-fennsík és Galilea felől érkeztek, a Reuters hírügynökség egy szíriai dezertőrre hivatkozva azt jelentette, hogy rakéták csapódtak be a Damaszkusztól körülbelül 14 kilométerre délre található Kiszva jelentős katonai támaszpontján. A bázison a hírügynökség szerint nagyrészt Irán-barát milicisták tartózkodnak.

Helyszíni beszámolókban robbanások is szerepelnek Damaszkusz déli részéből.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat úgy tudja, hogy a támadás egy fegyverraktárt ért a Damaszkuszt Bejrúttal összekötő út mentén, fél óráig tartott, és legkevesebb hat ember halálát okozta, akik közül egyik sem volt szíriai.

Hírügynökségek szerint ezt a támadást is valószínűleg Izrael hajtotta végre, amint már sokszor a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta. Izraelben hivatalosan ritkán ismerik el, ha a légierő vagy a tüzérség végrehajt ilyen támadást, általában nem nyilatkoznak, de a jeruzsálemi vezetés stratégiai fenyegetést lát a damaszkuszi kormánnyal szövetséges Irán egyre erősödő befolyásában.

Aviv Kochavi vezérkari főnök decemberben azt mondta, az izraeli rakétatámadások sikeresen lassítják az Irán-barát milíciák terjeszkedését Szíriában. Hozzátette, hogy 2020-ban rakétáik több mint 500 célpontot találtak el.

Az izraeli hadsereg éppen hétfő reggel meglepetésszerűen bejelentette, hogy a légierő gyakorlatba kezdett az ország északi részén.

Nyugati hírszerzési források szerint Irán katonai jelenléte az elmúlt években erősödött Szíriában, a teheráni rezsim által támogatott Hezbollah síita milícia pedig a keleti, déli és északnyugati országrészekben is jelentős területeket vont ellenőrzése alá, befolyását pedig kiterjesztette Damaszkusz több külvárosára is.

E források szerint a milícia ellenőrzi a libanoni-szíriai határmenti sáv jelentős részét is.

Az utóbbi évek legnagyobbjainak számító izraeli légicsapások többségét az elmúlt két hónapban elsősorban az iraki határon fekvő, a Bagdadot Damaszkusszal összekötő autópálya mentén lévő al-Bukamal térségéből jelentették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában