letartóztatták

2019.11.13. 22:28

Őrizetbe vettek Svédországban egy háborús bűnökkel gyanúsított iráni férfit

A vád szerint a férfi Karadzs város börtönében töltött be vezető állást, ahol 1988 augusztusában több foglyot kivégeztek Khomeini ajatollah parancsára.

Előzetes őrizetbe helyeztek szerdán Svédországban egy iráni férfit, akit 1988 nyarán elkövetett háborús bűnökkel és gyilkosságokkal gyanúsítanak – közölte a főügyészség.

Az 58 éves férfit, akinek a személyazonosságát nem közölték, szombaton fogták el a stockholmi Arlanda nemzetközi repülőtéren.

A vád szerint a férfi a Teherántól 40 kilométerre fekvő Karadzs város börtönében töltött be vezető állást, ahol 1988 augusztusában több foglyot kivégeztek Khomeini ajatollah parancsára – jelentette a TT svéd hírügynökség.

Karolina Wieslander ügyész elmondása szerint ezek a bűnök a véres iraki-iráni háborúval voltak kapcsolatosak, amely 1988 augusztusában ért véget az ENSZ közvetítésével létrejött tűzszünet révén.

Egy stockholmi bíróság szerdán elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, várva az ügyészségnek a vizsgálat megindítására vonatkozó döntését. Ez utóbbit legkésőbb december 11-ig kell meghozni.

Ügyvédje, Lars Hultgren az STV svéd közszolgálati televízióban kijelentette, hogy védence „ártatlan, nem a megfelelő embert fogták el”.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet szerint az iráni hatóságok mintegy 5000 bebörtönzött politikai másként gondolkodóval végeztek bírói ítélet nélkül 1988 júliusa és szeptembere között.

Az AI 2018 szeptemberében felszólította az ENSZ-t, hogy hozzanak létre független szervezetet az elkövetők felelősségre vonása érdekében, rámutatva, hogy egyes, a gyilkosságok által érintett személyek továbbra is vezető tisztséget töltenek be.

Irán mindig is tagadta, hogy hasonló kivégzések történtek volna. 2016-ban viszont előkerült egy 28 éves hangfelvétel, amelyen Hoszein Ali Montazeri ajatollah, aki a történtek idején a legfőbb iráni vallási és politikai vezető helyettese volt, az „Iszlám Köztársaság által elkövetett legsúlyosabb bűncselekményeknek” nevezte a kivégzéseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában