Veszprémi srácok

Pénteken délután a plakátkiállításnak a megyei múzeum adott otthon, ahol Wittner Mária is jelen volt, szombaton pedig a Petőfi Színház nagyterme volt a Brusznyai-konferencia helyszíne.A rendezők időben kiküldték az esemény plakátjait az iskoláknak, és előzetes regisztrációt kértek, bízva abban, hogy nagy lesz majd az érdeklődés.Bezavart azonban az, hogy a szombat munkanap lett, ami a szervezés kezdeti időszakában még nem volt köztudott.

Ekkor még remélni lehetett, hogy talán az iskolák kihasználják ezt a lehetőséget, és elhozzák a gyerekeiket a tanítás helyett, legalább egy-egy osztályt mintegy összevont osztályfőnöki órára...Sajnos nem így döntöttek. Dicséret illeti viszont a veszprémi Báthory iskola tanárát és diákjait, valamint a Kossuth iskola megjelent pedagógusát és a tanulókat, akik végig aktív részesei voltak az eseményeknek. Láthatóan meghatódtak az egyes előadások alatt, élvezettel hallgatták az elhangzott verseket és Dévai Nagy Kamilla gitárral kísért énekét.Hol volt a többi iskola?

Miért nem érdekelte őket ez a – talán – pótolhatatlan lehetőség? Nem tudom rá a választ, csak elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet a hiányzó iskolák szellemisége, nevelőmunkája és a hazaszeretetre való nevelésük.1956-ban a veszprémi diákok az elsők között voltak, akik csatlakoztak a forradalomhoz, és aktívan közreműködtek az eseményekben...Egy ismerős kollégától megtudtam, hogy a Padányi iskola komoly formában készül az évfordulóra.

Terveik szerint az egyetem aulájánál kezdenének, majd a megyeháza érintésével vonulnának az Óváros térre, tudtommal az egész iskola részvételével. Az egyes helyszíneken eljátszva az egykori eseményeket, vinnék a lyukas zászlót, kiabálnák az egykori jelszavakat, végül a Tűztoronyról ledobnának egy vörös csillagot.Még bízom abban, hogy mások is csatlakoznak majd ehhez a kort hitelesen megidéző eseményhez, és átélik egy kicsit, hogy milyen is volt egykor a forradalom