Olvasó

2017.03.15. 15:00

Télbúcsúztató bál

Mint ahogy már oly sokszor, úgy most is megtartotta a sárvári Aranyhíd, ami összeköt alapítvány a hagyományos farsangi mulatságát egy kisvendéglőben.

Olvasó

Tréfás jelenetekkel kezdődött a farsangi délután. Télbúcsúztatóval, esküvővel, mókával, énekkel, majd tánccal szórakoztatták a szépszámú közönséget. Kovács Józsefné köszöntötte a megjelenteket, majd felidézte a szokásokat, hagyományokat.

A tél eltemetését, kiűzését jelképező népszokás a régi időkben gyökerezik. Európa szinte minden nemzeténél ismert a téltemető, egyben a gonoszt elűző vidám, tréfás alkalom. Most, amikor önfeledten szórakozva elbúcsúztatjuk a farsangot, tegyük félre gondjainkat. Úgy érezte mindenki, hogy egy kicsit megállt az idő, amikor a gondok és a bajok odakint rekedtek a vendéglő falain kívül. Megköszöntük mindazoknak, akik munkájukkal, adományaikkal segítették ezt a vidám hangulatú farsangi délutánt.

A farsangi délutánon mókával, énekkel és tánccal szórakoztatták a szépszámú vendégsereget Fotó: Kovács Józsefné

Az adományokból most is az Ukrajnában élő magyar testvéreinknek - Bene és Kisszelmenc -, időseknek, betegeknek, gyerekeknek próbáljuk szebbé tenni napjaikat. Hiszen tudjuk, hogy oly nagy a szegénység, nehéz a megélhetésük. De amellett mégis hatalmas nagy a szeretetük és az összetartozásuk. Az alapítvány mindig is nagy hangsúlyt fektetett a közösség fejlesztésre, mert aki közösséget épít, az emberi kapcsolatokat erősít.

Kovács Józsefné

Kemeneshőgyész

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!