Olvasó

2015.04.08. 14:38

Régi osztálytársak találkoztak, emlékeztek

Negyvenéves általános iskolai osztálytalálkozójukat tartották az 1975-ben Borzaváron végzett helyi és a szomszédos falu, Porva diákjai.

 

Balról jobbra, első sor: Bakonyi Ilona, Nyul Marianna, Benis Istvánné (orosztanár), Vajda László, Belecz Imréné (osztályfőnök), Kovács Margit, Pej Judit. Hátul: Benis Mihály, Kovács Beáta, Sándor Marianna, Kiss Teréz, Sági Ágnes, Répás Vince, Auer Ágnes, Biber Gizella, Kovács János, Mihályi Zsuzsanna, Benis József, Illés Ilona, Penics Miklós, Kovács Ilona, Kiss István, Fallmann József, Dombi Marianna, Széphegyi László, Pej László, Erdősi Zsuzsanna. (Részt vettek, de a képről hiányoznak: Mohosi László és Penics Zoltán)

Két párhuzamos osztályban összesen 43 fővel fejeztük be a 8. osztályt, ilyen nagy létszámra előtte és azóta sem volt példa egy évfolyamban. Izgatottan gyülekeztünk egykori iskolánk bejáratánál, hogy vajon ki mennyit változott, megismerjük-e egymást, hisz voltak olyanok, akik valóban nem találkoztak 40 éve. De hamar mindenkit beazonosítottunk. Nagy örömünkre 27-en eljöttek, két tanárunk is elfogadta a meghívásunkat. Az egykori alma mater falai között elevenítettük fel régi diákéveink emlékeit. Sajnos hat osztálytársunk már nem lehetett jelen, róluk a temetőben virággal emlékeztünk meg. Ezután Porvára vettük az utunkat, ott szintén megtekintettük a nemrég szépen felújított iskolát, majd a Hóvirág panzióban egyenként röviden elmondtuk, hogy kivel mi történt a hosszú évek alatt. A nagyon ízletes vacsora után még hosszasan beszélgettünk, a végén néhányan még táncra is perdültek. Nagyon jó volt újra találkozni, emlékezni. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy negyven évet talán nem kellene várnunk az újabb összejövetelre.

Vajda László
és Sándor Marianna

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!