Pesthyné Rózsika elment

Két gyermekéért, menyeiért, unokáiért, húgaiért, rokonaiért nem aggódik többé. Laci fiánál, Gyöngyi menyénél biztonságban volt. Családja fájón vette körül betegágyát. Ajka akkor már nem szólt, a szív, mely a jóság tükre volt, lassan dobogott. A nyugdíjaséveken túl hirtelen jött, végzetet parancsoló betegségéig dolgozott.

Saját erejükkel épített családi házukat el nem hagyta, amíg dolgozni tudott. Kertet művelt, virágokat ápolt, állatokat tartott. Mindent, mit belőlük kihozott, családjának szánta. Megfőzte, megsütötte, szétosztotta közöttük. Üres kézzel tőle senki nem távozott. Mindig csak adott, semmit nem kért, el nem fogadott.

Közéleti embere volt falunknak. Másfél évtizednél tovább a német nemzetiségi tájház gondnokaként fogadta a turistacsoportokat. Magyarul, németül, svábul magyarázott, öregbítette Városlőd hírnevét. Szerette végső munkahelyét, a sok tájról érkezők nagyon megkedvelték.

Rózsika volt, aki több éven át adventi koncert után saját aromával ízesített forralt bort, bejglit kínált.  Zoli gyermeke segített neki, mindig mellette állt. Rózsika a szép műsorról önzetlenül lemondott, hagyta, hogy gyermeke a templomba néha be-belátogasson, a műsorból valamit ő is láthasson. Messze, a falu központjától távolabb lakott, szomszédokkal, régi klubtagokkal jó kapcsolatot ápolt. Vidám is tudott lenni, hamar dalolni vágyott, jókat kacagott, kis időre feledve bút és bánatot.

Temetésén nagyon sokan állták körül urnáját, fényképét. Megfogadjuk, Rózsikám, míg élünk, szeretettel, köszönettel gondolunk rád!

Páter Mihályné, Városlőd