Olvasó

2017.03.12. 12:47

Nyáron ismét találkoznak a mindszentiek

Mindszentkálla - A johanniták kezdeményezésére alakult ki testvérvárosi kapcsolat Mindszent városa és az erdélyi Csíkmindszent között.

Olvasó

A kölcsönös látogatások során született meg az ötlet, hogy a Kárpát-medence Mindszent elő- vagy utónevű településeit összehívják. Az első Mindszenti napokat 1993-ban rendezték meg. A kulturális és sporttalálkozót azóta kétévente megrendezik, s minden második alkalommal, azaz négyévente Mindszent városa szervezi.

A cél, hogy a különböző vidékeken élők megismerjék egymás kultúráját közös programok szervezésével, erősítsék a kialakuló kapcsolatokat, barátságokat, az egymáshoz tartozást. A részt vevő települések nevüket valamennyien mindenszentek tiszteletére felszentelt templomukról kapták. 2013-ban a korábbi részt vevő és szervező települések polgármestereiből megalakult a Mindszenti Napokért Hagyományőrző, Kulturális és Rendezvényszervező Egyesület, melynek feladata többek között a pénzügyi források biztosítása - elsősorban pályázati lehetőségek igénybevételével - a találkozó megrendezéséhez.

Idén tizenötödik alkalommal készülnek a Mindszenti napokra a települések, a házigazda a Nógrád megyei Mátramindszent lesz június 30.-a és július 2-a között.

Kovács Gáborné

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!