Libasült az ablakban

Nagyon kicsi lány voltam ’56-ban, második osztályos, és mindenre emlékszem. Az iskola mellett megállt egy tank. Tóth János tanító úr kinézett az ablakon, és azt mondta, most maradjatok csendben. Abbamaradt játékos kedvünk, ugyanis mi sokat sakkoztunk, a tanítóval is. Ha nyert, nagy volt a szünet. Igyekeztünk, hogy nyerjen.

Mondta, nem szabad minket észrevenni, hogy itt van valaki az épületben. Lebújtunk a pad alá, közben, mint gyerekek, akik miért ne lennének hősök képzeletben, hát elhatároztuk, ki mit dob az ellenségre. A legsúlyosabb tárgy az emeletes tolltartó volt, Lakos János osztálytársam Szepesi Györgyöt utánozva levezetett egy túlélőmecscset, hogy mi győztünk.Aztán elment a tank. Mi pedig mehettünk a két kifliért Lőbl Józsi bácsihoz, a boltoshoz, aki még két karamellás cukorkát adott, hogy ne kelljen visszaadni az egy forintból. Aztán hazamentünk, jókat nevetgéltünk, megálltunk rendszeresen a kápolnakeresztnél. Azon a délutánon apám hazahozott két hízott libát. Fogalmam sincs, honnan, de anyámnak azt mondta, süssük le, ha futnunk kell innen, legyen mit ennünk, és a gyerekeknek. Két piros lábos volt sokáig a vakablakban, csak szagoltuk az öcsémmel, ha fel is emeltük titokban a fedőket, még bele se nyalhattunk.

És jöttek hozzánk esténként, Pestről is, hallgatták a rádiót, de zavarták, ment a Szabad Európa, Mindszentyt várták, lövöldözés, a férfiak füle a rádión, érthetetlen foszlányok. Aztán a későbbi napokban apám izgatottan hazajött, és mondta, megölték Nagy Imrét Romániában. Nem ettünk a libából, és azt sem tudom, ki ette meg. Itt maradtunk a kis szeretett hazánkban, a falunkban.

Felelőtlenül, gyerekekkel, egy idegen világba elmenni hosszú útra? Kételyeim vannak a mostani népvándorlással kapcsolatban. Azt hiszem, el kell olvasnom még egyszer az Egri csillagokat, vagy a tatárjárásról szóló történelmi irodalmat, a keresztény háborúkat. De nem az én dolgom megoldani, félő, már megoldhatatlan. És bárhol a világban mit remélhet az az ember, ha felülkerekedik az iszlám vallás, ahonnan ezek a szerencsétlen, megalázott, agyongyötört emberek gyerekestől jönnek. Köztük az esetleges terroristákkal.

Perger Katalin