Olvasó

2015.08.03. 15:13

Kórházi szomjúság

Idetán büdet – így könyörgött a megkésett vakbélműtét után a mellettem lévő kórházi ágyon egy hároméves kisfiú. Szó szerint így fohászkodott: – idetán büdet. Az édesanyja ott ült mellette az ágyon, de nem adhatott, mivel az orvosok megtiltották.

Időnként vizes szivaccsal megtörölte a kisfiú száját. Nem tudom, melyikük szenvedett jobban. Az édesanya könnyek nélkül, magában zokogott. A kisfia ekképp könyörgött tovább: büdet, büdet. Mit is gondolhatott szegényke magában. Az édesanya, akitől eddig csak jót, annyi csodát kapott, most egy ilyen csekélységet, mint egy korty víz, megtagad tőle. Aztán el- vagy belefáradt, elszenderült. Ébredés után folytatta: – Idetán büdet.

Az édesanya hozott volna a pokol tüzéből is, de csak csendesen szenvedett. Napokig nem aludt.

Ilyen erős csak egy anya lehet, a gyermeke érdekében megtagadja az esetleges utolsó kívánságot is. Én bizony adtam volna neki, hiszen olyan meghatóan könyörgött, de hát én nem anya, hanem 8–9 éves gyermek voltam.

Az édesapja is bejárt hozzá, rendszeresen adott vért, addig, amíg az orvosok megtagadták, mert nem volt neki. Bizony ő is odaadta volna, az utolsó cseppig.

Engem gyógyultan elengedtek. A beteg kisfiú édesanyja szomorú tekintettel búcsúzott tőlem. Az én édesanyám megölelte, talán ezzel vigasztalta.

Mostanság rendszeresen mondogatom magamban, néha hangosan is, hogy: idetán büdet.

A környezetemben nem értenek. Eddig én sem. Ráébredtem, a menekült szülők karjaiban síró, szomorú szemű gyermekek ébresztettek fel. Nekik nem kell más, mint egy kis enni- és innivaló, és ettől életben maradnak.

Micsoda érzéketlen is az, aki visszatoloncolja őket az éhen pusztulásba. Nem igaz, hogy nem tudunk segíteni rajta. Szerintem a legszegényebb magyar család is el tudna tartani még egy gyermeket. Érdeklődtem a kisfiú és szülei után, egy homokbödögei (mivel odavalósiak voltak) középiskolás osztálytársamtól, aki név nélkül nem tudta azonosítani őket.

Ma nem tudok felőlük semmit. A tündérkirály című vers jut eszembe, Képes Géza fordításában: „Megborzad a férfi, hajszolja a lovát, fel-felnyög a gyermek és ő nyargal tovább. Megérkezik, teste- lelke sajog, ölében a kisfiú már...!”

Arany János Rémkirály címen fordította, de nem fejezte be. Talán magát is elrémisztette Johan Wolfgang Goethe befejezése.

Az én tündér édesanyám él. A történetben szereplő édesanya is élhet, talán a kisfia is.

Ötvenöt éve történt az eset, kívánom neki, hogy sok-sok jó ízű vizet, netán bort kapjon édesanyjától.

Dr. Bálint Ferenc
Takácsi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!