Olvasó

2015.11.25. 10:55

Kodály szellemében

2015 januárjában kezdte el a felkészülést a Padragi Bányász Férfikórus a 2015. november 19. és 22. között megrendezett VII. Kodály Zoltán magyar kórusversenyre.

Hogy miért Kodály szellemében? A versenykiírásban a zsűri felhívta a kórusok figyelmét, hogy minél több Kodály-mű hangozzék el az eseményen. A férfikórus a darabválasztásban ennek teljes mértékig eleget tett. Három Kodály-mű – Stabat Mater, Fölszállott a páva, Táncnóta – mellett egy ma élő norvég zeneszerző, Ola Gjeilo Ubi Caritasa és Orazio Vecchi Rajta hát, cimborák művei kerültek előadásra.

A verseny előestéjén, november 19-én 31 kórus nevezésével nyitotta meg a kórusversenyt Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere a Budapesti Olasz Kultúrintézetben. Itt felcsendült Kodály Zoltán Székely fonó című daljátéka Ruszó Alexandra, Szerdahelyi Pál, Alagi János, Vincze Klára, Jakab Ildikó és Böjte Sándor énekművészek előadásában. A nyitókoncerten Somos Csaba Liszt-díjas karnagy vezényletével a Musica Nostra Kórus, a Kodály Zoltán Férfikar és a Vass Lajos Kamarakórus, valamint a Duna Szimfonikus Zenekar működött közre.

Az énekkarok teljesítményét neves szakemberekből álló zsűri értékelte Rozgonyi Éva Liszt-díjas karnagy és Párkai István Kossuth- és Liszt-díjas karnagy, a nemzet művésze elnökletével. A zsűri tagjai között volt Józsa Mónika, Tóth-Guttman Emese, Berkesi Sándor, Kamp Salamon, Kertész Attila és Nemes József karnagy, valamint Huszár Lajos és Szabó Barna zeneszerző is.

A férfikórus november 20-án állt a neves zsűri elé. Műsoruk után sok biztató és dicsérő kritikát kaptak a zsűritagoktól és a versenyt hallgató közönségtől is.  Kiemelték a kórus különleges egyéni hangzását. Somogyváry Ákos karnagy, a KÓTA választmányának elnöke említette: „képesek a finom zenei gondolatokat megformálni, ahol viszont szólni kell, ott szárnyal a hangjuk".

A sok dicsérő szó után a kórus megkapta az ezüstdiplomát. A vasárnapi díjátadó gálán a kórus különdíjban részesült, melyben a Magyar Kodály Társaság elismerte a Padragi Bányász Férfikórusnak és karnagyának, Kanyárné Grünvald Petrának a kiemelkedő művészi teljesítményét.

A kórus nagy elismeréssel tért haza Budapestről, és újra bebizonyította, hogy Ajka város és Veszprém megye kiemelkedően magas színvonalon működő zenei együttese.

A kórus nem pihenhet, hiszen nagyszabású adventi koncertre készül a tósokberéndi Szent István király római katolikus templomban 2015. december 12-én, amikor is a Padragi Bányász Férfikar mellett két neves férfikar – a Kodály Zoltán Férfikar Budapestről és a Siófoki Dalkör – lép fel. A koncerten csaknem száz férfi hangja lesz együtt hallható egy közös mű erejéig.

Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik támogatták a kórust, és a jövőben várjuk minden kedves zeneszerető barátunkat az elkövetkező koncertjeinkre.

A kórus elnöksége

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!