Olvasó

2017.08.21. 14:25

Kétszer is megjártuk Zalát

Ajkáról 36 bánkis nyugdíjas, két unokával kiegészítve, előőrsként indult Dél-Zala és kicsit a külföld felfedezésére.

Olvasó

Lentiben csak két helyen tudtak bennünket elhelyezni. A kollégiumi és a tóparti körülmények is jók voltak! A Csömödéri Erdei Kisvasúton utaztunk 30 kilométert, és felkerestük az Erdészeti és Vasúti kiállítást. Majd finom ebédünk volt egy közeli étteremben. (Másnap ugyanitt vacsora is!)

Papp Simon olajmérnök szobrától indult a csapat...

Délután pihentünk a Lenti Termál fürdőben és az Energia Parkban. Másnap idegenvezetővel Szlovéniába, Horvátországba utaztunk. Dobronakon az Orchidea Parkot jártuk, a közeli Energia Parkon csak átbuszoztunk. Lendva látképében a Vinárium kilátóból gyönyörködtünk. Csáktornyán és Varasdon a várat látogattuk, és városi sétát tettünk. Harmadnap hazafelére betértünk Szécsiszigetre. Ott a templomot, a műemlék vízimalmot, és a Szapáry-Andrássy kastélyt jártuk be. Páka községben Öveges József fizikus professzor szülőháza volt a látnivaló. E település határában van a magyar "Maginot-vonal" egy része! A 630 kilométer védelmi rendszer azért készült, hogy megvédjük hazánkat, ha Titó Jugoszláviájának katonái támadnának. Majd Nova, Göcsej Szíve következett. Nevezetessége a Dorfmeister freskós "suttogó templom": Ha halkan bele szólsz az egyik szenteltvíztartóba, a másikban tisztán hallani! Itt még érdekes volt a helytörténeti kiállítás. És tele élménnyel már utaztunk is haza.

...a kisebbek pedig élvezhették a kisvasutat
Fotók: Bachstädt János, Csuba Erzsébet

Második akciónkban 24 fővel (ebből 20 nyugdíjas) az Olajos Körúton négy napban gyalogoltunk Bázakerettyétől Bázakerettyéig 95 kilométert, 1500 méter szintemelkedést leküzdve, 32 fok melegben. Szerencsénkre kísérő autó vitte a nehéz felszerelésünket. Lispeszentadorjánon volt a szállásunk. (Én sajnos a horkolók közé kerültem! Bosszút álltam rajtuk: horkoltam!) Bájos aprófalvakon haladtunk át, és szinte mindegyiknek volt valami különleges látnivalója! Lispeszentadorjánon a Vas megyei Jákira hasonlító a templom. Mivel szűk volt a telek, csak egy toronnyal épült. Közben Sárvárról hozott tortával ünnepeltük túratársaink, Árkovitsék 51. házassági évfordulóját! Vétyempuszta Ősbükkösében a fák tényleg állva halnak meg és nem viszik el a területről őket! Az erdőben eldugva láttuk a Mároki-kápolnát. Szécsiszigeten is minden a helyén volt, de most a kocsmát is kinyittattuk, folyadékpótlásra Kerkateskándon még meg voltak a korábbi jégesőnyomok. Lentiszombathelynek látványos a kétharangos, fazsindelyes harangláb. A falu erdejében Mária- szobrot őrző 200 éves kocsányos tölgyet, más néven képes fát találtunk. Mumoron tanösvényen gyalogoltunk. Lenti volt az egyetlen érintett város. A vár nem látogatható! Főterén virágkompozícióból tyúkot láttunk. Lentihegyen tarisznyából fogyasztott ebédünk mellé finom bort kóstoltunk. Lendvadedesen a Horgász-tó mellett gyalogolhattunk. Tornyiszentmiklós környékén a Nagy-Tenke-hegyen 332 méter magasra jutottunk. A Budafapusztai Arborétum után rövidesen körbe értünk. Tisztelet a 80 éves Árkovits Elemérnek, a csapat hősének, aki szívritmusszabályzóval is leküzdötte a nehézségeket! Nagy gratuláció minden teljesítőnek!

Hála és köszönet Bachstädt János alelnökünknek, aki precízen megszervezte, és lebonyolította a túrát. Várjuk a következő nagy utakat!

Káldi Géza, Ajka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!