Olvasó

2017.04.20. 16:55

Hagyományt teremtettek Homokbödögén

Homokbödöge - Hagyományteremtő szándékkal az idén tojásfát állított az Optikai Csalódások Kulturális és Táncegyesület és a helyi önkormányzat a falu központjában. A szomszéd településekről is kaptak, és így sikerült 703 színes tojással díszíteni a fát. Azért ennyivel, mert Homokbödöge lakosainak száma is 703.

Civil Tudósítónktól

Palotai Györgyné Éva elmondta, hogy a helyiek mellett hoztak tojásokat Bakonytamásiból, Takácsiból, Adásztevelről, Pápáról, Bébről és Bakonykoppányról. Az önkormányzattal közösen szervezett játszóházban is gyönyörű alkotások készültek.

Az optikai csalódások 2013 őszén alakult, egy jól sikerült szüreti felvonulás után. Ekkor Palotainé úgy érezte, ebben a kis csapatban több lehetőség van, mint ez az egyszeri alkalom. És igaza lett. 2014-ben részt vettek a Pápai Táncmaraton rekordkísérletében, ahol a többi résztvevővel együtt Magyar rekorder címet kaptak. Két éve a Mihályházi Táncfesztiválon bronzminősítést értek el.

Hétszázhárom színes tojással díszítették fel a fát. Azért ennyivel, mert Homokbödöge lakosainak száma pont ennyi
Fotó: Szabó Endre Lászlóné

A környező településeken is felléptek már, falunapokon, majálisokon különböző fesztiválokon, céges rendezvényeken. Több helyre rendszeresen visszahívják őket, és számos amatőr csoporttal alakítottak ki baráti viszonyt. Rendszeresen fellépnek a pápai Civil Majálison és a civilfesztiválokon.

A szüreti felvonulást már öt, a saját Augusztusi vigasságok című műsorukat három alkalommal sikerült megvalósítani. Ezen a rendezvényen a falu szinte egy emberként mozdult meg. A szereplők vendéglátásától, a színpad állításig, díszítésekig mindenben segítséget nyújtottak, de az alapanyagok biztosítása a főzéshez, palacsintasütéshez is felajánlásokból jött össze.

Ebben az évben egy új ötletet is szeretnének megvalósítani falunapkor Parasztolimpia címmel. Több település fiataljai mérkőznek majd meg vidám és tréfás feladatokban. Homokbödöge mellett Bakonytamási, és Takácsi csapata is részt vesz a tervezett versenyen.

Tavaly egyesületté alakultak. Továbbra is szeretnének egyedi produkciókat bemutatni, és a nem szokványos arculatukat minél tovább megőrizni. A nevük is bizonyítja ezt: optikai csalódások.

Szabó Endre Lászlóné, Homokbödöge



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!