Olvasó

2017.03.12. 16:25

Fiatalok az értékeikért programsorozat indul Halimbán

Halimba - Értékek iskolája foglalkozássorozat indult a faluban - tájékoztatta lapunkat Lukács Zsanett művelődésszervező, a program egyik helyi koordinátora.

Olvasó

Az Együtt a Jövőért Halimbán Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően indulhatott el a művelődési házban a helyi értékek őrzésére létrehozott program.

A több hónapig tartó munkafolyamatról Lukács Zsanett elmondta, hogy a helyi általános iskola felső tagozatos tanulói és a középiskolás fiatalok gyűjtik össze a település szellemi, kulturális és egyéb értékeit.

A Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért Szervezet két munkatársa, Bazsó Gabriella és Hoffner Tibor irányítja a műhelymunkákat. A projektindító rendezvényen levetítették a Veszprém megyéből kiinduló Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózat munkáját ismertető kisfilmet, amely bemutatta a már működő értékőrhálózatok és a bennük dolgozó fiatalok munkáját.

Horváth Zsolt országgyűlési képviselő, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke egy rövid hungarikumvetélkedővel keltette fel a fiatalok érdeklődését a program iránt.

A falu értékeit gyűjtik össze a diákok Hoffner Tibor és Bazsó Gabriella és irányításával Fotó: Lukács Zsanett

- A foglalkozásokon a gyerekek ötletbörzén gyűjtötték össze - bár még csak fejben és papíron - településüknek a számukra legfontosabb értékeit. Majd megismerkedtek azokkal a technikai esz-közökkel és használatukkal, amelyek a tényleges gyűjtőmunkában is hasznos segítőik lesznek. Fényképezőgéppel és kamerával vizuális és hang-anyagot is rögzíthetnek a fellelt értékekről - számolt be a művelődésszervező.

A műhelymunkákat terepen folytatják, kint a faluban kutatják Halimba értékeit.

A projekt zárásaként kiállításon mutatják be azokat az összegyűjtött helyi értékeket, amelyek segítségével még ismertebbé válhat Halimba a megyében és a még távolabb élők számára.

Schvarczkopf Anita



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!