Fecseg a felszín

Igen ám! Ugyanakkor és ugyanott tobzódik az ország turisztikailag fejlettebb régiója fesztiválokban, látványos seregszemlékben. Felvonulunk újra. Megyünk, látogatunk. Ujjongunk és tapsolunk. Szembemegyünk a GDP-mutatókkal. Ha hiszek egy jobb életben, azt nem így képzelem el. Műsor, program doszt. Mintha másból sem állna az életünk, mint szórakozni és ünnepelni. Mit is? A sikeres országimázst?

Írják és hirdetik „kitüntettjei" szép hazánknak, hogy egyre jobb lesz. A gazdaság mélypontja  csendesen félrehúzódva sarkokba van állítva. Középpontban meg az a cirkusz, amit kenyér helyett bevesznek, azok is, kiknek nem jut. Balatonhoz közeli kisvárosban élek. Állítólag a királynék városa. Történelmi múltjával dicsekszik. Csaknem 70 ezer lakosának nem kell messzire mennie, ha vásárolni, kultúrát „fogyasztani", mulatni akar. De mire föl is? Sírva vigad a magyar. A számos kitüntetés, méltatás egyikeként elfordulok ettől a zsivajtól. És szomorúan, de nem beletörődve „alámerülök".

Nem. Nem az ünneplésbe. Nem is a hozsannázásba: Még csak nem is a megyeszékhely felszínes kisugárzásába. Semmi keresnivalóm ott.

Alámerülök. Én, aki évtizedekig Veszprémben az aluljáró könyvárusaként harsányan hirdettem a portékámat, most szóhoz sem jutok. Így jár az is, aki a mélybe merül.