Emlékezés Csizmadia Sándorra

Már a szomorú eseményt megelőző napokban sem volt szép idő, de reménykedtünk, hogy Csizmadia Sándor szembeszomszédunk április 19-én, délután 4 órakor kezdődő temetéséig még javul az időjárás. Elvégre tavasz van. Volt min morfondírozni! Arra most nem gondoltunk, hogy ez a hónap legtöbbször bolondériás.

Sajnos a meteorológiai viszonyok nemhogy kedveztek volna, inkább tovább romlottak. A hőmérő higanyszála folyamatosan süllyedt. A temetői szertartás napjára megközelítette a nulla fokot. A havas esővel száguldozó szél növelte a bőrfelület 250 000 hidegérzékelő pontjának aktivitását. A kifordult esernyők körül ázott az arc, a váll, a mell vagy a hát.

De nem tágítottunk. Senki sem távozott a gyászoló gyülekezetből! Voltaképpen most csak ezt akarom hangsúlyozni. Az elköltözött nem volt híres ember. Kőművesszakmában képzett és szívesen dolgozó mester volt ő. – Falujában és a régióban sok ház, ha beszélni tudna – hangzott a szép búcsúbeszédben. Halálával a Föld gyémánttengelye nem görbült meg, elbúcsúztatói azonban a kegyetlen körülmények dacára mindvégig, az utolsó szál virágnak e sárga földből frissen tákolt, sáros halmára történt helyezéséig kitartottak.

Legrosszabb érzés természetesen Marikát, a feleségét sújtotta, aki immár negyedik özvegyasszony lett a néhány házas kis utcában. Azt csak remélhetjük, hogy ez az arány nem országos és nem világátlag! Fájdalommal búcsúztak továbbá az elköltözött fiai: Zoltán és Zsolt, aztán a menyek, az unokák, rokonok, barátok, szomszédok és az ismerősök. Az egyházközség nevében Dusicza Ferenc tiszteletes úr úgyszintén, aki ezúttal segítőtárs nélkül, de méltóképpen, sőt példásan végezte a temetési istentiszteletet.

A tőlünk időben és térben messze eső haiti vuan hit egyik tételét akceptálva mi is valljuk, hogy az egyén szelleme addig létezik, amíg valaki emlékezik rá. A jámbor életű, szép beszédű és szorgalmas Csizmadia Sándorra sokan és sokáig emlékezünk.

Márkus Zoltán, Csajág