Olvasó

2017.02.27. 13:33

Elszálltak az olimpiai álmok

Hát bizony, hatalmas visszalépés a 2024-es olimpiáról való lemondás!

Civil Tudósítónktól

Minden évszázadban legfeljebb egyszer merül fel, hogy Budapest legyen ilyen nagy formátumú formátumú rendezvény gazdája.

Az 1920-as olimpia rendezésétől is a pártpolitikai nézeteink miatt kellett visszalépnünk.

Ha itt élne köztünk Kemény Ferenc és Mező Ferenc, mélységes csalódással vennék tudomásul a történteket. De hiszem azt, hogy most tekintetüket a Földön hordozzák, és mélységesen csalódtak a magyar emberekben.

Egy már-már egységes közvéleményben bízhattunk, amikor az országra oly jellemző széthúzás, aláírásgyűjtés meghiúsította reményeinket.

Az olimpiai eszme felette áll minden pártpolitikai döntésen, az nemzeti ügy!

Budapest már annyi stadionnal és sportcsarnokkal rendelkezik, hogy az nem létezik, hogy ne tudná kis fejlesztéssel megrendezni az olimpiát.

Mi, magyarok sok mindenben alulmaradunk, mert nem tudunk egységesek lenni: féltékenység, irigység, „korai öregség” fertőzik jobbnál jobb elképzeléseinket. No nem az ötlet kitalálóiról beszélek most, hanem az ügy kerékkötőiről.

Szomorú, hogy mindig van egy-két visszahúzó erő az országban, akiket a kétszínűség jellemez. Kezdetben még lelkesednek az ügyért, aztán – jövőbeli politikai előremenetelükre gondolva – aláírásgyűjtésekbe kezdenek, s messze kerülünk egy igaz ügytől!

Még nem is szóltam arról, hogy mennyit fejlődne hazánk infrastruktúrája a 2024-es rendezvénnyel.

Szomorú vagyok, mert ismét szegényebbek lettünk egy álommal, ami most már nagyon messze került tőlünk, s ki tudja, mikor lesz alkalom újra, hogy Magyarország olyan helyzetbe kerül, hogy olimpiát rendezhetne, ha nem lesznek kerékkötői ennek a nemes ügynek!

Csapó Attila, Pápa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!