Egy munkásnő emlékére

Ő volt a legidősebb testvér, így továbbtanulásról szó sem lehetett, kellett a pénz az öttagú családnak. Szövőnőként kezdte pályafutását – mint oly sokan mások is a Pápai Textilgyárban –, bár gyermekként korán bele kellett tanulnia a nehéz földműves munkába is. Fiatalon megözvegyült, és két kicsi gyermekét egyedül kellett felnevelnie.

A kétkezi munka olyan fura valami, amit a történelem folyamán valahogy soha nem fizettek meg, nem ismertek el és nem becsülték sokra – ne legyen illúziónk, ő sem volt kivétel. Így neki is másodállást kellett vállalnia ahhoz, hogy gyermekei rendes ruhában járhassanak és tanulhassanak. Nos, ezek a többnyire takarításért, mosásért és vasalásért kapott pénzek sem dúsították fel a pénztárcáját, azonban a „fizetéstől fizetésig valahogy kijönni" elv, ha nehezen is, de működött. Nem lendített sokat a dolgon a munkahelyváltás sem, hiszen sem az Elekthermax három műszakos munkarendje, sem a kórházi mosoda éhbére nem jelentett változást, ha csak az nem, hogy itt már több munkáért kevesebb bér járt...

Budai Jenőné, született Alföldi Ibolya
Fotó: archív

Emlékéhez méltatlan módon ragadtam le a XX. századi Magyarország második felének munkásbéreinél, hiszen ő soha nem követelőzött, csak erejét nem kímélve, szorgalmasan tette a kötelességét. A munkájára mindig kényes volt. Ha alaptalanul kritizálták, azt az egyet mindig szóvá tette, mert egyébként szerény volt, mint az ibolya, ahogy a neve is, Alföldi Ibolya.

Római katolikus vallásának megfelelően Istenbe vetett hitét élete utolsó percéig megőrizte, sokszor még munka közben is szent énekeket dúdolt. Aztán megkezdődött fél éven át tartó kálváriája, először egy lábamputáció, majd a gyilkos kór, mely végül legyőzte ekkorra már legyengült szervezetét. Több kórházat is megjárt. Tragikus órákat átélve még elbúcsúzhattunk tőle, bár neki csak a szeme beszélt, de az többet mondott minden ékes szónál... Csendesen távozott, úgy, ahogy élt.

Zokszó nélkül viselt hosszú betegség után adta vissza lelkét Teremtőjének. Ő nem volt tudós, nem volt híres ember, csupán egy tiszta szívű, egyszerű munkásnő, aki önzetlen segíteni akarásával, jóságos szeretetével és szorgos, példamutató munkájával ajándékozta meg a környezetében élőket. A fent említett tulajdonságok manapság bizony hiánycikknek számítanak, éppen ezért becsülendő az értékük. Temetését zuhogó eső kísérte, ami hitem szerint azt is jelenthette, hogy nemcsak a szerettei, a munkatársai, a barátai és az ismerősei siratták meg, hanem az égben megkönnyezhették talán még az angyalok is!

Pál apostolnak Timóteushoz írt II. levelében ez áll: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését."

Budai Jenőné, született Alföldi Ibolya megtartotta a hitét abban, hogy a harcban és a futásban Krisztus velünk van, így nem félelemmel, hanem biztos örömmel várhatja ama napot, és az igaz Bírót, aki neki is eltette az igazság koronáját. Nyugodjék békében!

Móricz Tamás, Pápa