Csodálatos gyógyulás

A „vörösiszap-áradat szabályosan kikerülte a Devecser és Kolontár között álló szentkutat és környékét. A sokak által csodásnak tekintett esemény kapcsán a szentkút történetéről írt könyvet Áment Márton helytörténész." Könyvében a szerző felidézi azokat a szájhagyomány útján fennmaradt csodás gyógyulásokat, eseteket, amelyeket az elmesélők a szent kúthoz kötnek. És íme egy történet, ami talán újabb adalék lehet a forrás legendás híréhez, gyógyító erejéhez. Nekem a Bódén élő, 89 éves Tóth Sándor bácsi mesélte az alábbi esetet, ami az öccsével történt.

Sándor bácsiék négyen voltak testvérek. A nagyobbak már iskolába jártak, ő meg a kisöccse pedig még otthon voltak. Történt egyszer, hogy  az édesanyja  barátfülét készített a családnak ebédre. A már elkészített tésztát éppen beletette a forrásban lévő vízbe, és –  hogy tovább forrjon a víz – kilépett egy pillanatra aprófáért. Ez alatt a rövidke idő alatt a kis kíváncsi Kálmán odalépett a tűzhelyhez, és felágaskodva megfogta a fazék fülét, hogy megnézze a készülő tésztát. Sajnos elég volt ez a kis mozdulat, a fazék megbillent, és az összes forró víz a kisgyermekre borult. Ebben a minutumban lépett be az édesanya, és jajveszékelve kapta fel a kisgyermeket. Sírtak mind a ketten, az egyik az égő fájdalomtól, a másik pedig az aggodalomtól.

A fájdalmas sírást hallva kétségbeesetten szaladt át a szomszéd néni. A kisgyermek teste lángolt a forró víz nyomától, és könnyei hullottak a fájdalomtól. A két asszony gyorsan végiggondolta, mit tudnak tenni, orvos a környéken sincs. Mindketten ismerték a Kolontár melletti szentkút hírét a csodaszámba menő gyógyulásokról. Az édesanya hamarosan összekészítette  a síró  fiúcskát, és Sándor fiával  együtt, hárman elindultak gyalog Bódéról a kúthoz. Ez az út a vasút mellett gyalogolva legalább öt-hat kilométer lehet.

A fáradtságtól kimerülve odaértek a forráshoz, és az édesanya  szépen lassan elkezdte a gyermek lángoló testét enyhíteni a hűs forrás vizével, közben imáival folyton kérte a Szűz Mária segítségét. Vele imádkozott a kis Sándor is, akinek szemeiből a testvéri szeretet könnyei hullottak. Egy idő után a kis Kálmán sírása lassacskán gyengülni látszott, meglehet, hogy a fáradság is kínozta. 

Miután a kis testén a víz szikkadni kezdett, az édesanyja letakarta puha ruhával, a korsót pedig megtöltötte a forrás vizével, és Sándor fia gondjaira bízta. A kisfiút, Kálmánt megint ölébe véve, lassan, fáradtan és tele bizakodó aggodalommal hazaindultak. 

A következő napok úgy teltek, hogy a kút vizével napról napra mosdatta a kis testet. Amikor elfogyott a víz, a szomszéd asszony gondjaira bízva a gyermeket, Sándor fiával újból elmentek a kiürült korsókkal vízért. És a gyermek sebei gyógyulni kezdtek, fájdalmai elviselhetőkké váltak. Egy idő után úgy látszott, hogy fellélegezhet a család, mert a kis Kálmán kezdett ugyanolyan eleven lenni, mint előtte, sebei lassan nyomtalanul begyógyultak. Ezeket a napokat soha nem felejtem el, és Kálmán öcsém gyógyulását most is csodásnak érzem, fejezte be Sándor bácsi a felidézett történetet.

Napjainkban ez a szentkút zarándokhely. Áment Márton helytörténész, a szent kút történetének szerzője szeptember 25-én immár hetedik alkalommal szervezett zarándoklatot a helyszínre.

Poór Andrásné