Bezár a lókúti kisiskola?

Mivel senki sem lehet próféta a saját hazájában, s már akkor is folyton a bezárással riogattak, elköltöztünk Balatonalmádiba, ahol a Vörösberényi Általános Iskolában dolgoztam nyugdíjazásomig. Most nagyon elszomorodott a szívem, hogy kis falunkban már az iskola is megszűnik, mert két tanuló hiányzik létezéséhez.

Miért nem kap esélyt az a nyolc kisiskolás, akiknek szülei – nagyon okosan – a helyi iskolába akarják járatni gyereküket? Nem akarják kitenni már ebben a korban, az utazással járó stressznek, a kemény és kiszámíthatatlan bakonyi télnek, hanem ebben a szépen felújított, gyönyörű környezetű „bagolyvárba” akarják járatni őket. Megtett-e mindenki mindent azért, hogy ez a nyolc tanuló esélyt kapjon, arra, hogy helyben tanulhasson? Akik elviszik gyerekeiket nagyobb intézménybe, azt hiszik, hogy akkor majd azok könnyebben boldogulnak az életben?Mikor én ott kezdtem általános iskolai tanulmányaimat, az első osztályban tanultam meg magyarul beszélni. Ez egy sváb település volt, ahol akkor még a szülők, nagyszülők otthon csak így beszéltek, de nagy szorgalmú osztálytársaimból kerültek ki a megye jó tanítói, tanárai, a Pető Intézet volt rektora, néhány gyógypedagógiai igazgató, sok mérnök, s nem mellékesen nagy szorgalmú emberek.

Tíz évig tanítottam szülőfalumban összevont osztályban. A Zircre kerülő ötödik osztályosokat tárt karokkal fogadták az ottani kollégák. Miért? Mert fegyelmezettek, szorgalmasak és jó alapkészségekkel rendelkeztek. Az önálló és közvetlen órákon megtanultak tanulni. Ha valamit elfelejtettek, az alsóbb osztályokban újra hallották, mert „az ismétlés a tudás anyja” – szokták mondani. Ez ebben az oktatási formában nagyon jól hasznosult, hiszen önálló órákon nekik kellett a tananyagot a munkafüzet segítségével feldolgozni. Nem tanultak idegen nyelvet akkor még, nem voltak különféle szakkörök, de sokat jártak a környező erdőkbe, ahol a gombáktól kezdve a növények meghatározásáig mindent megismertek.

Egy falunak szüksége van arra, hogy élet zengje be az iskolát, s ne kongjanak a falak az ürességtől. A szép udvar, a hősi emlékmű előtti anyák napi, március 15-ei műsorok felejthetetlenek voltak.

Ezért kérek mindenkit a költő szavait idézve: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát”!

Navratyil Jánosné,
az iskola volt tanítója és tanulója