Az operaénekesnek készülő devecseri lány, Schultz Dzsenifer

2017. augusztus 07., 17:50 szerző: Civil Tudósítónktól
komment
DEVECSER - A zeneiskola ünnepi tanévzáró koncertjén lépett a színpadra az egykori tanítvány, Schultz Dzsenifer. A csodálatos énekhangján megszólaló operaáriával és népdal- lal kápráztatta el a közönséget.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A nyári szünetet szülővárosában tölti, egy helyi pékségben eladóként dolgozik. Itt találkoztam vele, s újságolta, hogy a további tanulmányaihoz szükséges anyagiakat kívánja ezzel megteremteni. Kérésemnek pedig örömmel tett eleget, szívesen válaszolt kérdéseimre.

A zenetanulás mellett mikor határozta el, hogy énekelni szeretne?

- A zene hétéves koromtól nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Ha jobban belegondolok, az énekléssel kezdődött minden. Már nyolcévesen két első díjat hozhattam haza Veszprém megyei népdalversenyről. Ekkor kezdtem el zongorán is tanulni Németh Szvetlanánál, de kórusban továbbra is énekeltem. A komolyabb szándék, hogy mégis éneket szeretnék tanulni, csak jóval később született meg. Ekkor kerültem Veres Györgyné Petrőcz Mária szárnyai alá. Az első év sikeres közös munkája után már tudtam, hogy jól választottam.

Középiskolai tanulmányait hol végezte?

- Veszprémben, a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában. Két évig tanultam zongora szakon Nincz Erzsébetnél, majd öt évet ének szakon. Ennek végén magánénekes szakvizsgát tettem.

A zene hétéves korától fontos szerepet játszik
Fotó: Archív

Jelenleg hol tanul?

- Veszprémből Pécsre kerültem, ahol idén júniusban klasszikus ének-előadóművész diplomámat vehettem át. Mesterem Bazsinka Zsuzsanna, a Magyar Állami Operaház énekművésze volt, akitől sokat tanulhattam. Jelenleg sajnos nem nyertem felvételt mester képzésre, így most itthon vagyok s készülők a következő felvételire és meghallgatásokra.

Az operaénekesi pályára készül-e, mennyit gyakorol naponta?

- Igen, mindenképpen ez a célom. Valahogy az opera mindig közel állt a szívemhez. Már kisgyerekként folyton szerepeltem színpadon, énekeltem, zongoráztam, színdarabokban játszottam. Az opera ezt mind magába öleli, így nem is volt kérdés, hogy merre visz az utam tovább. Gyakorolok, amikor csak tehetem és időm van rá. Néha úgy belefeledkezem, hogy nem is tudom mennyi idő telt el. Most, hogy van egy évem, igyekszem a repertoáromat bővíteni mind az operaszerepek, népdalok, oratóriumok terén.

Van-e most magántanára?

- Az egyetemi tanárnőmmel továbbra is együtt dolgozunk, amikor tehetem megyek hozzá órákra Budapestre. Rengeteget fejlődtem nála. Számomra bevált az a képzési mód, amit ő gyakorol és képvisel.

Kik a hazai operaénekes példaképei?

- Nagyon szeretem Rost Andreát, Kertesi Ingridet és Miklósa Erikát. (A saját hangfajomat tekintve.) De sokukat tudnám még felsorolni.

Szívesen énekel magyar népdalokat?

- Igen, hisz a legfontosabb feladata a művésznek a kultúránk őrzése és művelése s talán ezt a legkönnyebben népdalaink által tehetjük meg. Kodály Zoltánnal élve: ,,Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának".

Mit jelent az ön számára a szülővárosban való fellépés?

- Minden évben hálás vagyok, hogy visszahívnak, hiszen innen indult el a zenei karrierem és itt kaptam az első biztatást ahhoz, hogy ezen a pályán megtaláljam helyemet. Mindig jó érzés visszajönni, találkozni a régiekkel, akikkel együtt vágtunk neki a zenei szerencsét próbáló hosszú útnak. Nagyszerű látni, hogy mennyien lettek mára kiváló művészek, tanárok, és ezt a közös zenélés még csak nagyobbra emeli.

Milyen lehetőségei vannak, hová tud szerződni?

- Diplomámmal óraadó tanárként el tudnék helyezkedni, de színházban is - a meghirdetett helyektől és szerepektől függően.

Van már versenyen elért díja?

- Igen, tavaly Horvátországban, Eszéken volt alkalmam megmérettetni magam a 4. Lav Mirski Nemzetközi Énekversenyen, ahol második helyezett lettem. Idén a pécsi művészeti karon tartott énekversenyen pedig Nívódíjat kaptam.

Beszélgetésünk végén kérte még, hogy ezen gondolatát elmondhassa.

- Zeneközelben felnőni és élni egy más életszemléletet és értékrendet ad. A pályámon remélhetőleg végigkísérnek majd Kodály Zoltán szavai: ,,Tanítani és gyönyörködtetni".

Czeidli József

Civil Tudósítónktól

2017. augusztus 07., 17:50 szerző: Civil Tudósítónktól

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...