Olvasó

2015.08.31. 19:54

A vajali szürke nyár

Zirc - Mór közigazgatási területén, a Bakonyt és a Vértest elválasztó Móri-árokban, megművelt földek között, kis szigetként húzódik meg a Vajal-forrás és környéke.

Civil Tudósítónktól

Nedvességkedvelő növényzetéből elsősorban nagy fűzfák és nyárfák hívják fel magukra a figyelmet. Közülük legjelentősebb egy idős szürke nyár (Populus x canescens Sm.), melynek törzskörmérete 906 centiméter, ennek köszönhetően Magyarország ma ismert legnagyobb szürke nyárfájaként tartják számon. Értékét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2011-ben második helyezést ért el az Év Fája versenyen. Korát, rendkívül eltérő szakvélemények alapján, 100 és 300 év közöttire becsülik. Lehet, hogy valahol a két érték között rejlik az igazság. Sajnos az idős fának már több ága elszáradt, viharok is gyakran megtépázták, de elsősorban egy vastag főága még most is a környező fák fölé emeli szépen zöldellő koronáját.

Sajnos az idős nyárfának már több ága elszáradt, viharok is gyakran megtépázták, de elsősorban egy vastag főága még most is a környező fák fölé emeli szépen zöldellő koronáját (Fotó: Tóth Sándor)

A forrásból fakadó erecske nedves, ingoványos, tocsogós vizes élőhelyet hozott létre. Ezeknek mind a gerinctelen, mind a gerinces faunája viszonylag gazdag. A kétéltűek közül a pettyes gőtét, az erdei békát, a barna varangyot és vöröshasú unkát, a hüllők közül a vízisiklót sikerült megtalálni a kisvizekben.

A viszonylag kis erdőfolt sok madárnak ad otthont. Különösen az odúban fészkelő madarak foglalják el előszeretettel az öreg fákban képződött vagy a harkályok által kivájt üregeket. Ottjártamkor például egy, a földön szedegető búbos bankával is találkoztam.A szürke nyár a fehér- és a rezgőnyár természetes kereszteződésből létrejött hibridfaj. Közép- és Kelet-Európa lakója. Magyarországon elsősorban az Alföldre jellemző.

Melegkedvelő, gyökere mélyre hatol, legjobban a jó vízellátottságú, tápanyagban dús talajokon fejlődik. Kérge zöldesszürke, paraszemölcsös. Levelei tojásdadok, szélesek, szabálytalanul, öblösen fogazottak, hátlapjuk szürkén molyhos. Növekedése viszonylag erőteljes, fája jó minőségű, elsősorban papír készítésére alkalmas.

Tóth Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!