Bombaszilánk a veteményeskertben

Hetvenkét évvel a háború befejeződése után már ideje volna. 1972 óta hasznosítjuk ezt a területet, de még egyetlen év se volt, hogy valamiképp ne bukkantunk volna egy-egy ormótlan vasdarabra, amely egyáltalán nem terméke a hasznos földnek, hanem a második világháború idején került ide. Térségünkben (Margit-vonal) három hónapon át dúltak a harcok. Pusztult itt ház és ember, katona és civil. Ugyan mi maradhatott életben, ha annyi lőszer meg bomba- és gránátrepesz röpködött a levegőben, mint amennyinek a töredéke meglapult a mi kertünkben?

Egyik nap a paprikaágyásban koccant a kapa éle. – No, csak gyere, te hívatlan vendég, kártékony teremtménye az embernek, a civilizáció termékeként a civilizáció pusztítója! Ugyan hány embert öltél meg? Vagy csak épületet romboltál itt? Egy ablakot ütöttél be? Az is mily nagy kár volt!

Az idei évben előkerült szilánk nyolc centi hosszú vasdarab. Az egyik vége mindössze hat milliméter, a felső rész két centi széles. A jobbra-balra hajló részek v alakot képeztek ki. Ni csak, ez a háborús gyilok a győzelem spontán betűformájával hivalkodik! A tavaly előkerült darab nyakformát képezett egy szélesebb testből kiszakadva. Korábbi évek „termékei": késforma, villa, kanál, éppen csak az nem került elő, amiből ezekkel az „eccejgekkel" falatozhatnánk . . .

Állításaim bizonyságául fotót mellékeltem volna a szöveghez, de akármelyik repeszdarabot választottam, mindegyik olybá tűnt, mintha természetes rög lenne a többi göröngy között. Más szóval: nincs az a madár vagy négylábú vad, amely alakváltóbban tudna alkalmazkodni a környezetéhez, mint a bombaszilánk. Ott fekszik a humusz alatt, az agyagos vagy márgás porok között. Az esőben nem ázik, hidegben nem fagy meg, a szél nem kapja föl. Trágya nem gazdagítja, szellő nem apasztja. A szilánk csak van, és a szilánk még lesz. Ki tudja: évszázadokon át, akár örök kárhozatra predesztináltan is.

Miként az a másik konstelláció, a háború, a vészesebb emberi találmány, amely éltetéséért létrehozzák a bombát, a gránátot és a lőszert. A repesz, ezeknek a gyilkos része a paprikaágyások földjén már csak ártatlan és amorf fémrész.

De rá emlékeztetni kötelesség. Hátha egyszer tanul belőle az emberiség!

Márkus Zoltán