Hétlövet - Laci bácsi mosolya

Megvámolják a 45 eurós értéket meghaladó, EU-n kívülről érkező küldeményeket.

Nem kivagyiságból shoppingolok Amerikából, leginkább is az ebay-ről: kockás papíron viszonylag egyszerűen kiszámoltam, hogy ha valami a felébe vagy a harmadába kerül, mint itthon, nekem megfelel. Nyilván sokan gondolkodtak így, nyilván feltűnt, és ugyancsak nyilván világos lett, hogy ebből ismét csak be lehet szedni mondjuk 400 millió forintot, ami egy közepes potentát korrupciós javadalmazására elegendő egy alsó-közép méretű ügyben - ha naivabban közelítjük meg a kérdést, fogalmazhatok úgy is, a beszedéshez szükséges apparátus költségei megállnak 399 millió 998 ezer forint környékén, az állam (mint naponta tapasztaljuk: mi mindannyian) tehát vaskosan nyer. Úgy egy éve egyébként engem is megcsíptek: egy barátom részére rendeltem tíz kilónyi rozsdás vasat, nevesítve használt motoralkatrészt Amerikából, ha jól emlékszem, úgy hatvan dolláros értékben. Nagy dobozban jött, ezzel gyanút keltett, a szakemberek felbontották, és nyilván észlelték, micsoda nagy fogás - mindjárt meg is vámolták a cuccot. Értesítést persze nem kaptam róla, hogy lestoppolták a csomagomat, az nyilván nincs benne a díjban: úgy három hét után mindenesetre gyanús lett, hogy nem jön, felhívtam hát a hivatalt, hogy illő alázattal megkérdezzem, mi a stájsz. Nem volt egyszerű, de végül sikerült beszélnem a megfelelő asszonnyal, kedves volt, segítőkész, el kellett faxolnom egy számra a PayPal-számlámat, másnap mehettem is Bodapestre, a hivatalba. Ott kifizettem a vámot és az áfát a hatvan dolláros rozsdaboglyámért, ugyanezt tettem a nyolcvan dolláros szállítási díjért is (vám a postaköltségre, hoppá!). Csak a továbblépés lehetőségeként említem, még a választási év előtt, hogy jelentős mennyiségű amerikai levegő is érkezik ezekben a küldeményekben - molekulánként néhány forintért szerintem a kutya nem reklamálna...

Adóellenőrök buktattak le egy jósnőt.

A Heves megyei vátesz simán belement, hogy huszonötezer forint helyett csak ötezret kap egy jóslásért, a nagylelkű kedvezmény fejében mindenesetre kikötötte, hogy a következő laphúzásokat már csak további negyven rugóért fejti meg. Jövendőjére kíváncsi kuncsaftja viszont az adóhatóság ellenőre volt... A NAV több százezer forintos bírságot szabott ki a jósnőre, akinek többek közt adószáma sem volt. Varró Tomi mesterszakács barátom (pillanatnyilag Németország kulináris nívóját emeli tartósan) nagypapája is legendás ember, számos hatalmas történetet hallottam róla kedvenc unokájától (ez úton is jó egészséget kívánok a papának) - az egyik legszebb volt, amikor jó sok éve egy zaklatott életpályájú szerb jós érkezett a városkába, miután szép sorjában Svájcból, Németországból és Ausztriából is kiutasították kóklerkedés miatt, s úgy gondolta, itt, nálunk még feltankol kicsit, mielőtt hazatérne. A helyiséget, ahol rendelt, Varró nagypapa adta ki neki, azzal, hogy majd minden hónap mondjuk huszadikán ő jelentkezik a bérleti díjért. Első hónap, papa bekopog, kasszíroz, bemondja, x ezer forint, jós békésen átadja az összeget. Második hónap, kassza, x + ötezer forint, jós adja. Harmadik hónap, 2x ezer forint... jós kicsit szívja a fogát, de nincs mit tenni, a biznisz megy, fizet. Mondjuk ötödik hónap, akkor már bőven az eredeti összeg háromszorosánál tart a mindig mosolygós Varró papa - a jós nem bírja tovább, és idegesen megkérdezi: "Ne haragudjon már, de hogyan van ez? Havonta emelkedik a bérleti díj, nem is keveset, ha ez így megy tovább, felmondok..." Mire Varró papa, aki fél éve erre a riposztra készült, halálos nyugalommal: "Azt ne mondja, hogy nem látta előre..."

Laci bácsi elmosolyodott.

Internetes kiadásunk szerencsés olvasóinak belinkeltem az előzményt, a papíron követőknek összefoglalom: hosszú hónapok óta látok egy nénit és egy bácsit (most már tudom: Laci bácsit) itt, a házunk előtti kis utcában sétálni - a néni tolókocsiban tolja a bácsit... Néha látom őket egy padnál is: a néni mindig mesél valamit, fogja a bácsi kezét, sokszor mindkettőt befogja a két keze közé, mesél, mosolyog, megsimogatja a bácsit, megtörli a homlokát, és egyfolytában nézi, egybekapcsolódik a tekintetük - de a bácsi, írtam júniusban, soha nem mosolyog. A múlt héten viszont... itt, a szomszéd lépcsőházban lakik egy kislány... bűbájos, talán úgy kétéves lehet most, nos, Laci bácsiék jöttek a lépcsőház mellett, a kislány meg a parkban szedegette össze a legszebb faleveleket - természetesen az anyukája társaságában. Aztán összetalálkoztak - s a kislány kíváncsian odament Laci bácsihoz, ha jól emlékszem, talán egy falevelet mutatott meg neki... És ekkor, kedves egybegyűltek, szó szerint mondom, csoda történt: mert... Laci bácsi arcát hirtelen elöntötte és bearanyozta egy olyan mosoly, amilyet szerintem életemben nem láttam még. Először kicsit félszeg mosolyka volt, mondhatni rutintalan, szinte hallhatóan csikorogva moccantak az érintett izmok - aztán mindent beragyogott egy teli szájas, csodás mosoly. Nem emlékszem már, némi biztatásra kapott-e egy cuppanós puszit is Laci bácsi, hogy egészen pontos legyek, akkor pont nem láttam teljesen tisztán, de azt hiszem, igen: a kislány még pár percig ott legyeskedett körülötte, a kocsi is tetszett neki, meg szerintem Laci bácsi is - utóbbit, komolyan mondom, nem is csodálom. Egy férfi, ilyen elragadó mosollyal, kortól függetlenül imponál a nőknek: és, higgyétek el nekem, csodát tesz azokkal is, akik látják...