Gyanú 1., és a többi

Tudja, hogy már a válság előtt elterjedt az a gyakorlat, hogy a ki nem használt szállodai szobákat, apartmanokat áron alul értékesítik - a legdrágább az a szoba, amelyik üresen áll. A válság meg mára látszik tetőzni, olcsó, egyszeri, különleges kedvezményeket nyújtó lehetőségeket simán lehet találni. Az egyiket ezek közül le is vadássza a magyar, lefoglalja, majd közölnek vele egy apróságot, az üdülés alatt részt kell vennie egy másfél órás tájékoztatón. Nem gond, rábólint.

A helyszín sem csalódás, korrekt, tiszta. Eljön a tájékoztató ideje, feleségestül ül be a magyar, játszóházban vigyáznak addig a gyerekre. Csak velük foglalkozó munkatárs mutatja be azt négycsillagos a szállodát, amelyikben ugyan nem ők laknak, de ugyanaz a derék hazafi tulajdonolja, aki az ő apartmanházukat is. Profi minden, a magyar csak ámul-bámul, mígnem a tájékoztató átcsap csoportosba, ahol egy igen szimpatikus, jó kiállású, negyvenes, őszülő úr szól hozzájuk, mondandójába belefűzi, ugye gondolták, hogy az olcsó árért cserébe elvárunk valamit önöktől. Gyanú 1. - gondolta a fene.

Aztán kiderül - csak itt és csak ekkor -, hogy mit is várnak. Azt, hogy vegyenek üdülési jogot egy nemzetközi hálózatban, amivel aztán borzasztóan jól járnak, mert attól kezdve olcsó pénzért fognak üdülni a világ bármely pontján, csupán a szimbolikusan megvásárolt tulajdonuk rezsijét, az óhatatlanul felmerülő adminisztrációs költséget és az útiköltséget kell megfizetni. (Mondjuk Las Vegasba.)

Az üdülési jog ára is elhangzik nagy nehezen, gyenge másfél milliócskától három millióig terjed. Hát ezt nem kérjük, közli nagyon határozottan a magyar - elkomoruló tekintetetek -, a főmenedzsert hívják az asztalhoz, aki ekkor csak nekik szóló ajánlattal rukkol elő. Egy másik, igen kedvezményes rendszerbe léphetnek be, így majd egy csomó üdülési lehetőséghez olcsóbban jutnak hozzá. Az árról csak a rákérdezés után esik szó (gyanú 2.). Ha a külföldi lehetőségeket is igénylik, akkor 190, ha csak a magyart, akkor hatvanezer. Na ez már aztán tényleg nem pénzkérdés - tekint föl a főmenedzser. Egyenesen a szemébe néz a magyar is, mikor közli, köszönettel ezt is visszautasítja. Lesajnáló tekintet, ajaklebiggyesztés.

- Már csak egy ajánlatom van - így a főmenedzser - adunk magának napi tízezer forintot, mert kedvezményesen üdültethetjük. - Ez elfogadjuk - veszi lapot a magyar, mindketten mosolyognak a jó tréfán.

A szájuk íze csak akkor keseredik meg, amikor a csodaszállodában egyedül ballagnak vissza a gyerekükért a megőrzőbe.